A NATO szárazföldi logisztikai folyosókat akar létre hozni azért, hogy amerikai csapatokat gyorsan az ukrajnai frontra lehessen küldeni. Az egyik ilyen korridor Olaszországon, majd Szlovénián, Horvátországon keresztül Magyarországon érne véget. Magyarország viszont nem kíván semmilyen olyan lépést tenni, amely belerángathatná a háborúba. A logisztikai folyosó létrehozása Oroszország elleni háborús cselekménynek számítana?
Sem amerikai, sem más csapatokat nem akarnak „az ukrajnai frontra” küldeni Magyarország NATO-szövetségesei. A NATO Oroszország első, 2014-es Ukrajna elleni agressziójának hatására kezdte megerősíteni védelmi képességeit a kelet-közép-európai tagállamok területén. Nagyságrendileg ez nem jelentett többet hatezer szövetséges katonánál az egész térségben összesen. Az újabb, 2022-es nagyméretű orosz agresszióból okulva a NATO-tagállamok döntöttek arról, hogy meg kell erősíteni a térség NATO-tagállamainak – kiemelten Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia és Bulgária védelmét, és ennek nagyságrendje is ötezer katonát jelent országonként. Ennek a lépésnek is védelmi célja volt: ezt mutatja az is, hogy ez a katonai létszámából eredően sem lenne képes semmilyen érdemi támadást intézni senki ellen – amellett, hogy a NATO védelmi célú szövetség, aminek feladata a tagállamok területének, lakosságának védelme.
Csiki Varga Tamás: Az Oroszország területén található katonai célpontok támadása néhány nyugati fegyverrendszer kapcsán vált életszerű kérdéssé
Fotó: MH/Török Péter
Éppen ezért egyúttal arra is elkezdtek felkészülni, hogy mit tennének akkor, ha Oroszország a következő években (Ukrajnát követően) a térség bármely államát támadná meg. Azok a tervek, amelyek a „folyosók” kialakítására vonatkoznak, azt a célt szolgálják, hogy szükség esetén az európai és amerikai erők a közép-európai NATO-tagállamokat tudják megvédeni – és azokat az irányokat, amelyekről beszélünk (Olaszországból Magyarországra) a hadműveleti tervek alapján határozták meg. Ezeket egyébként Magyarország is elfogadta.
Külön érdemes kiemelni, hogy Magyarországot nem tudja senki „belerángatni” egy háborúba – ez politikai kommunikáció, aminek nincs szakmai alapja. A NATO közös döntései minden tagállam, így Magyarország kormányfőjének (vagy a döntés szintjétől, jellegétől függően külügyminiszterének, honvédelmi miniszterének, NATO nagykövetének) részvételével születnek. Semmilyen jogi kötelező erő nem létezik, ami miatt Magyarországnak bármilyen háborúba be kellene kapcsolódnia – ez szuverén nemzeti döntés volt eddig is, és az most is, senki nem is akarja megváltoztatni.
Ami a „logisztikai folyosó létrehozása háborús cselekménynek számítana” kérdésfelvetés nem aktuális. Szuverén államok a saját területükön olyan logisztikai, közlekedési, vagy éppen védelmi célú intézkedéseket tehetnek meg, amilyeneket akarnak.
Mivel ez békeidőben történik, olyan NATO-tagállamok területén, amelyek nem állnak hadban senkivel, sem politikai, még kevésbé nemzetközi jogi értelemben nem értelmezhető „háborús cselekménynek”.
A kérdést akár úgy is feltehetnék, hogy a magyar védelmi ipari beruházások, a zalaegerszegi Lynx-gyár építési háborús cselekmény-e…?
Magyarország eddig nem engedett át Ukrajnába olyan katonai szállítmányokat, amelyek emberi élet kioltására alkalmasak. Magyarországnak milyen lehetőségei vannak a korridor létrehozásából való kimaradásra?
A logisztikai folyosók nem „Ukrajnába vezetnek”, hanem éppen a szükség (további orosz katonai agresszió) esetén a térség NATO-tagállamainak, így Magyarországnak a védelmére érkező szövetséges katonák és eszközök gördülékeny telepítését, a „kimaradás” szándéka tulajdonképpen azt jelenti, hogy „le tudunk-e mondani a szövetségesekkel közös védelem lehetőségéről?”. Természetesen le tudunk, csak butaság lenne. Technikailag pedig ugyanaz a helyzet, mint a „háborúba sodródás” esetében: senki nem tesz erőszakot a magyar kormányon, hogy saját védelmét megerősítse a szövetségesekkel. A konszenzusos döntés NATO-formátumban közösen történik: itt a kormányfő elutasíthatja a döntést; illetve elfogadhatja úgy, hogy utána a megvalósításból „kimarad”, de ezzel saját védelmünk lehetőségeit gyengítené.
Ami az Ukrajnának nyújtott katonai szállítmányok átengedését illeti, itt szintén fontos jelentősége van minden egyes szónak: Magyarország területéről katonai támogatás közvetlenül Ukrajna területére nem érkezik – azonban Magyarországon is keresztül mennek Ukrajnának szánt katonai szállítmányok a szövetségesek részéről, csak nem közvetlenül magyar területről lépnek be Ukrajnába, hanem Szlovákián és Lengyelországon át.
„Ukrajnának a nemzetközi jog szerint jogában áll önvédelemből katonai célpontokat támadni Oroszországban” – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. A nyugati védelmi szövetség az önvédelemhez való jogot összekapcsolja Ukrajna aktív katonai támogatásával?
Nemcsak Jens Stoltenberg mondja, hogy Ukrajnának joga van önvédelemből katonai célpontokat támadni Oroszországban, hanem a nemzetközi jog is – lásd az ENSZ Alapokmány 51. cikkelyét. Ez nemcsak azt mondja ki, hogy egy megtámadott országnak joga van az önvédelemhez, hanem azt is, hogy – tekintettel arra, hogy a katonai agresszió nemzetközi jogot sért – a nemzetközi közösség többi államának joga van a megtámadott fél segítségére sietni, akár katonai eszközökkel is. Ezt egészen addig folytathatják, amíg az agresszor (Oroszország) fel nem hagy az agresszióval és helyre nem állítják a háború előtti helyzetet. Az Ukrajnát támogató államok ennek megfelelően legitim és legális módon járnak el – és ez nem a NATO-tól vagy egyes tagállamoktól függő álláspont, vagy értelmezés, hanem jogi tény, amit a magyar kormány sem vitat.
Egyes NATO országok szerint Oroszország nem fog megállni Ukrajna nyugati határainál, ezért kell nyugati csapatokat küldeni Ukrajnába. A NATO, amely védelmi szervezet, úgy vállalna katonai szerepet Oroszország ellen, hogy Moszkva meg sem támadta?
Az Ukrajnán belüli közvetlen katonai jelenlét és támogatás – ami még a politikai nyilatkozatok szintjén sem harci szerep lehetne, hanem például kiképzés és logisztikai támogatás, de erről sem született sehol nemzeti döntés – Ukrajna önvédelmének a támogatását jelentené. Azaz, annak érdekében valósulhatna meg, hogy egyes feladatokban hatékonyabbá tegyék az ukrán haderőt az ország védelmében. Senki nem beszélt arról az orosz propagandán kívül, hogy harcoló alakulatokat küldene bárki Ukrajnába – ahogy a NATO-tagállamok védelme is egy teljesen külön ügy. A NATO védelmi szövetség, nem tervezi senki megtámadni Oroszországot, de azt ettől még meg lehet akadályozni, hogy Ukrajna szuverenitását, függetlenségét Moszkva felszámolja, területeit megszállja vagy elpusztítsa, lakosságát kiirtsa.
Erről a közkeletű narratíváról szólva még egy kérdést érdemes tisztázni szakmai alapon: ha bármely NATO-tagállam – például Franciaország – bármilyen katonát küldene Ukrajnába, az saját nemzeti döntés lehetne, ez nem a NATO-kompetenciája, ettől nem válnának „NATO katonává”. „NATO-műveletre”, szerepvállalásra akkor kerülhetne sor, ha a 32 tagállam egyhangúan meg tudna egyezni és elfogadná azt – amire nyilván semmi esély.
Ha Ukrajnában az oroszok ezeket a példánkban szereplő francia katonákat megölik, azt a kockázatot a francia kormánynak és népnek kell felvállalni – vagy elutasítani. Erre pedig nincsen széleskörű támogatás Franciaországban sem. Így azon kívül, hogy a média „habosítja” a politikai kommunikációt, jelenleg semmi érdemi nem történik.
A legtöbb NATO tagállam engedélyezte Ukrajnának, hogy az általa küldött fegyvereket Oroszország területe ellen is bevethessék. Ez már hivatalosan a szövetség háborúba lépését jelenti?
Az Oroszország területén található katonai célpontok támadása néhány nyugati fegyverrendszer kapcsán vált életszerű kérdéssé a közelmúltban, ezek elsősorban amerikai, brit, francia precíziós, nagy hatótávolságú fegyverrendszerek. Lengyelország által 2022-ben átadott harckocsikkal senki nem akart „átlőni” orosz területre az elmúlt években. Az, hogy ez a kérdés most napirenden van, azért következett be, mert az orosz támadó műveletek most nem a korábban megszállt Krímből vagy donbaszi területekről indulnak ki, hanem orosz területekről.
Lengyel tüntetők több fegyvert követelnek Ukrajnának a varsói amerikai nagykövetség előtt
Fotó: AFP/NurPhoto/Jaap Arriens
Addig, amíg Oroszország támadásával szemben Ukrajna képes volt védekezni úgy, hogy csak Ukrajna megszállt területein támadták az orosz mozgósítási, logisztikai és műveleti támogató létesítményeit, bázisait, addig elég volt ilyen hatótávolságú eszközöket átadni, vagy az alkalmazás szabályait erre korlátozni. Viszont Harkiv városának és Ukrajna északi területeinek idén tavasszal kezdődő (FAB-1500, FAB-3000) szárnyas-/siklóbomba-támadásai, illetve az SZ-300 (eredetileg légvédelmi) rakétakilövőkből indított rakéták orosz részről új helyzetet teremtettek, mert itt Oroszország nemzetközileg elismert honi területeiről, akár 80 kilométeres távolságból indítja a támadásokat, amelyek ellen nincs hatékony katonai védelem, ezeket az eszközöket nem képesek „lelőni”, elhárítani az ukránok. Ezért a logikus lépés, hogy távolabb kell szorítani a határtérségtől a kilövőállásokat, a repülőtereket, a repülőgépeket, és ehhez Oroszországon belüli katonai célpontokat kell megsemmisíteni. Ezek körét könnyen azonosíthatjuk: például olyan repülőterek, ahonnan a Szu-34 és Szu-35 vadászbombázó repülőgépeket üzemeltetik, amelyek a FAB-okat indítják.
Hasonlóképpen: a Harkiv irányába májusban indított újabb orosz szárazföldi műveleteket támogató infrastruktúra is legitim célpont: fegyverraktárak, üzemanyag-lerakatok, parancsnoki állások. Ne feledjük: ebben a háborúban Oroszország az agresszor, ha el akarja kerülni az ilyen csapásokat, akkor egyszerűen be kell fejezni a támadó műveleteket és tárgyalni kell a fegyverszünetről, majd a békés rendezésről.
A fegyverek átadásával és alkalmazási „szabályaival/korlátjaival” kapcsolatban ugyanaz a magyarázat érvényes, mint a fenti kérdésnél: Ukrajna önvédelmi harcát támogatják legitim eszközökkel, és ettől nem válnak hadviselő féllé, nem „lépnek be” a háborúba.
Ráadásul a kérdést így felvetni nem célszerű, mert a NATO-ról és a szövetség „háborúba lépéséről” szól – ugyanis a fegyvereket az egyes államok kétoldalú alapon adják át, ezek nem „NATO-fegyverek”, hanem amerikai, brit, francia fegyverek. Az pedig, hogy a többi NATO-tagállamnak egyébként erről mi a véleménye, a gyakorlatban nem releváns, a többieknek nincsen semmilyen döntési joguk az amerikai, brit, francia fegyverek felett. A pálya széléről bármit be lehet kiabálni, de csak azok játszanak, akik tudnak focizni.
„Ez egy támadó háború, amelyet Oroszország indított egy békés, demokratikus szomszédos ország ellen, amely soha nem jelentett rá fenyegetést” – mondta a NATO főtitkára. A NATO elfelejtette mit mondott Angela Merkel Ukrajnával kapcsolatban az Oroszország elleni háborúra való felkészítéséről? A katonai szövetség visszamenőleg akarja „megideologizálni” a Moszkva elleni esetleges támadását?
Nem tudom, milyen Merkel mondásra utal a kérdés (Angela Merkel 2022. december 7-én a Die Zeit-nek adott interjút, amiben elismerte, hogy időre volt szükség Ukrajna katonai felkészüléséhez .a szerk.), de sem a NATO, sem bármely NATO-tagállam nem kívánja megtámadni Oroszországot. Azt igyekeznek megakadályozni, hogy Ukrajna katonai vereséget szenvedjen. A hidegháború legfontosabb tanulsága az volt – mindenki részére –, hogy nukleáris fegyverrel rendelkező államok racionális számítás szerint nem támadják meg egymást, mert az kölcsönös pusztulásukkal járna. Ez a stratégiai paritás ma is fennáll Oroszország és a NATO, illetve Oroszország és az Egyesült Államok között. Ukrajna felkészülése pedig egy orosz támadás elhárítására a Krím-félszeget jogellenes 2014-es annektálása és a kelet-ukrajnai háború óta nemcsak legitim, de indokolt is volt.
Ukrajna a Nyugattól kapott F-16 harci gépeinek egy részét valószínűleg Lengyelországban és Romániában akarja tárolni, karbantartani és ebben a két NATO-országban képeznék ki a pilótákat is. Ez azt jelentené, hogy a NATO közvetlenül is részt vesz a háborúban?
Ebben az esetben is egyes országokról van szó, amelyek kétoldalú támogatást nyújtanak Ukrajnának, nem a NATO-ról. A NATO akkor kerülne képbe, ha ezeket a légibázisokat Oroszország megtámadná (katonai agresszió) és akkor életbe léphetne a kollektív védelem. Ez – nevéből adódóan – védelmi cél. Emellett, ha kérdésben megfogalmazott logika lenne érvényes, megszűnhetne a fegyverkereskedelem, amelynek egyik főszereplője éppen Oroszország.
