Szó szerint azt jelentette, hogy „vadállatokra ítélés”, és e kegyetlen és szokatlan büntetés során a bűnözőket vadállatok tépték szét a nagyközönség szórakoztatására.
Amit erről a barbár kivégzési módszerről tudunk, annak nagy része Martial római költőtől származik, aki Liber Spectaculorum című könyvében számos, vadállatok általi kivégzésről számol be. A római Colosseumban rendezett különböző előadásoknak szentelt könyv elmagyarázza, hogy a bűnözőket a görög és római mítoszok híres szereplőinek bőrébe bújtatták, és halálukat úgy koreografálták meg, hogy e népszerű legendák újrajátszása történjen meg.
Martial például leírja, hogyan végeztek ki egy Laureolus nevű rablót, aki Prométheusz, a tűz görög istenének szerepét játszotta, akit arra ítéltek, hogy egy sas örökké a máját csipkedje. Laureolus esetében azonban a madarat egy medve váltotta fel, amely nemcsak a máját vette el, hanem sokkal többet is, és „megcsonkított végtagokkal” és „vértől csöpögő” testtel hagyta hátra.
Egy másik, visszataszító esetben Martial elmagyarázza, hogy egy házasságtörésért elítélt nőt arra ítéltek, hogy újraeljátssza Pasiphae történetét, aki egy bikával párosodott, mielőtt megszülte a Minotaurosz néven ismert mitológiai alakot. Ezt a kiforgatott legendát újrajátszva a szerencsétlen nőt a Colosseum őrjöngő tömege előtt egy bika halálra erőszakolta.
A tudósok magyarázatot keresve erre a barbárságra, felvetették, hogy a damnatio ad bestias segíthetett a társadalmi normák fenntartásában. Például azzal, hogy Pasiphae szerepében egy bűnözőt végeztek ki, a hatóságok Pasiphae-t is bűnözőként ítélték el szexuális vétkei miatt.
Ugyanakkor a szörnyű látványosságok állandó emlékeztetőül szolgáltak arra, hogy a Római Birodalom védelmet nyújtott a természeti világ veszélyeitől. Aki azonban megszegte a törvényt, azt megfosztották e védelemhez való jogától, és visszadobták a halálos vadonba – a következmények pedig mindenki számára nyilvánvalóak voltak.
Ez a gyakorlat a római hatóságok számára a kereszténység térhódítását is segítette, mivel az elítéltek nagy részét a megtértek tették ki. Egyes beszámolók szerint egy Saturus nevű keresztény vértanú annyira vérben úszott, miután egy leopárd megtámadta, hogy a tömeg gúnyosan ünnepelte a „megkeresztelését”.
Összességében a becslések szerint mintegy 400 év alatt hihetetlenül sok, 400 000 embert ítéltek vadállatokra, és a leggyakoribb „kivégzők” az oroszlánok és más nagymacskák voltak – amelyeket a Római Birodalom legtávolabbi részeiből importáltak. Egy alkalommal állítólag egyetlen oroszlán 200 bűnözőt szabadított meg szenvedéseitől, de néha elefántokat, krokodilokat és más veszélyes állatokat is bevetettek, hogy vegyenek részt ezekben a végzetes előadásokban.
