Felmérik hazánk gazdasági helyzetét

MH/ MTI
2024. június 17. hétfő. 23:08

Elmondta: a harmadik alkalommal megszervezett kutatómunka során a fiatalok a Duna-Tisza közi térségben tanyákon, falvakban, városokban több mint ezer lehetséges válaszadót keresnek fel, hogy értékes adatokat gyűjthessenek.

A felkészítést követően a terepmunka során, október 13-a és 20-a között több mint harminc, négyfős csapat (egy-egy csoportvezető tanár és három-három hallgató) járja be a településeket.

A személyes találkozások mellett lehetőséget biztosítanak a kérdőív online kitöltésére is, és az így megadott válaszokat szintén feldolgozzák az értékelés során.

A Kossuth Kollégium szakmai vezetője Domokos László, az Állami Számvevőszék korábbi elnöke. A munkát segíti Botos Katalin, az Antall-kormány bankügyekért felelős tárca nélküli minisztere, egyetemi tanár – tette hozzá Lezsák Sándor.

Kifejtette: a program célja Magyarország gazdasági helyzetének feltérképezése, különös tekintettel a pénzügyi szektor és a bankokkal való kapcsolatok vizsgálatára.

A kutatómunka során az egyetemisták és főiskolások tanáraik segítségével az emberek véleményét összegyűjtve, olyan valós ismereteket kaphatnak, amelyek feldolgozása hozzájárulhat a gazdasági helyzet megújulásához – jegyezte meg.

Elolvasom a cikket