A hétköznapi történések látványtechnikai felszínén a jelenségekkel találkozunk. És persze a globális véleményhatalmi rendszer igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy itt is ragadjunk, és belevesszünk a felszínen kavargó jelenségek örvényeibe. Ha szeretnénk ezt elkerülni, akkor mindezzel szembe szegülve le kell szállnunk azokba a mélyebb rétegekbe, amelyek segíthetnek nekünk a lényeg megértésében.
A legutóbbi EP-választáson közel másfél millióan egy olyan politikai erőre szavaztak Magyarországon, amely néhány hónappal ezelőtt még nemcsak, hogy nem létezett, de a megszületését sem sejtette senki. Sőt, valljuk be, az ehhez hasonló jelenségek keletkezésének esélye sem volt értelmezhető a rendszerváltás kezdete, az 1988-89-es történések óta. A felszínen egy mágikus influenszert látunk, elképesztő erejű és professzionális látványtechnikával, de az igazi kérdés az az, hogy kik mozgatják őt, mivel és miképpen varázsolja el a közel másfél millió hívét? Miféle eddig ismeretlen társadalomlélektani dinamika mutatkozik meg ezekben a sokszor egészen szürreális folyamatokban?
A „birodalmi eredetre” utal, részben az unalmas szappanoperákat idéző bulváros családi dráma, mint genezis, de főként az, hogy e Magyar Péter nevű önmagában teljesen érdektelen személyt mozgató globális véleményhatalmi logika alapja az Obama amerikai elnököt nyolc éven át sikeressé tevő jelszó, hogy „Yes, we can”, vagyis: Igen, mi meg tudjuk csinálni. Hogy mit, azt Barack Obama azért nem mondta el, mert éppen az volt a lényeg, hogy meginduljon a képzelőerő, az eddig is nyertes pozícióban lévők képzelőereje arról, hogy még sokkal magasabbra törhetnek. És ahogy Amerikában is, úgy itt a magyar társadalmi térben is a nyertesekről van szó. (És Obamához hasonlóan Magyar Péter sem árulja el, hogy mi az, amit meg tudunk csinálni, így aztán mindenki olyan státusz-emelkedést képzelhet bele mámorosan az influenszer ígéreteibe, amilyet csak akar.)
Ez az eddig a magyar politikai térben nem igazán megmutatkozó tömeg azokból a többnyire fiatal, magas képzettségű és a nyertesek világában tevékenykedőkből tevődik össze, akiknek jövedelmi és vagyoni pozíciója nagyjából közvetlenül a legfelső tized alatt helyezkedik el. E közel másfél millió ember nagy része eddig megvetően tekintett a politikára, a Fideszre és annak ellenzékére egyaránt, mert úgy érezte, hogy egyiktől sem várhatja azt, hogy ő is „beülhessen” azokba a társadalmi „liftekbe”, amelyek a legfelső tizedbe azon belül is a „szuperelitbe” repítik fel. Vagyis még nyersebben fogalmazva, addig egyáltalán nem érdekelte a politikai játszmák világa, amíg nem látta e játszmák mögött vagy azt, hogy ő is a jelenlegi uralmi berendezkedés legfelső szintű kegyeltjévé válhat, vagy azt, hogy létre jöhet egy olyan ellenzék, amely valóban képes a 2010 óta kiépülő berendezkedés rendszerszintű megdöntésére. És mivel eddig mindkét lehetőség esélye értelmezhetetlen volt számára, így a politikailag inaktív népesség jelentős részét ők tették ki.
Persze ezen, uralmi pozícióharc szempontjából kényszerűen, inaktívak mellett jelentős „átáramlás” indult el az eddigi „hagyományos”, és az előbbi logika szemszögéből teljesen „impotensnek” tekintett ellenzék támogatóinak táborából is, akiknek jó része számára ugyan Magyar Péter jelentéktelen senki, de ha benne és általa mégis felcsillanna a jelenlegi rendszer megdöntésének lehetősége, akkor ezért semmi sem drága. Vagyis, ha e mozgalom által jönne egy mindent felforgató anarchia és káosz, amelynek során összedől a rendszer, és az erre felkészültek számára ez a vertikális mobilitás új tereit nyitná meg, akkor ezért érdemes némi aktivizmust produkálni. Nagyjából így foglalható össze a társadalom-tektonikai dinamikája mindannak, ami február óta „épül” és ami most először tette láthatóvá, és „mérettette” meg önmagát egy nagy részvételű választáson.
A látványtechnikai felszínen tehát van egy a „semmiből” egy bulvár-primitívségű családi melodrámával „megcsinált” influenszer, van egy erre „rákattanó” eddig inaktív és meghökkentően népes csápoló tömeg, mint hipnotizált közönség, ami ebben saját státusz-emelkedésének esélyét látja mámorosan, de ki a „láthatatlan” titokzatos „attraktor” az „ismeretlen” főszereplő? Az eddigieket végig gondolva nem olyan nehéz beazonosítani e „mozdulatlan mozgató” személyét sem. Hisz egy ilyen „spontán” hullám beindítása a globális hatalmi rendszer destruktőrei számára gyerekjáték, a fajlagos költségek az ő büdzséjükhöz képest jelentéktelenek, a potenciális hozadék viszont hatalmas és értékes, hisz Orbán Viktor és rendszere két ok miatt is „útban van”. Részben belső okok miatt, mert lassan másfél évtizede képes egy olyan „nemzeti nagykoalíciót” működtetni, ami alkotmányozó többséggel bír, és ez igen veszélyes precedens a világ „nem létező” urai számára. Részben külső okok miatt, mert e nemzeti nagykoalíció „kimeneti teljesítményét” elismerve, és abban a maga „hozadékát” felismerni vélő rejtett globális „nagykoalíció” diszkrét külső támogatása nélkül Orbán Viktor rendszere aligha maradhatna fenn, s ez még fenyegetőbb a világ urai számára.
Mindez rámutat arra, hogy nem igazán ismerjük a magyar társadalom valóságos természetét, szerkezetét, gondolkodását, ítéleteit, döntéseit, és a cselekedetinek is inkább csak az eredőjét, vagyis a szintetizált következményeit. Kiderült, hogy vannak olyan törésvonalak, amelyek mentén látványos szakadások, sőt akár összeomlások sem zárhatók ki. Pláne, ha „avatott” kezek folyamatosan rásegítenek erre.
A szerző közgazdász
