A fiatalokat érintő vasúti veszélyekre hívják fel a figyelmet

MH/MTI
2024. június 18. kedd. 17:33

Kormányos László, a MÁV-START műszaki és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese kedden, budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az elmúlt egy hónapban két olyan eset is történt, amikor vasúti területen a szabályok megszegése miatt felnőtt kísérettel közlekedő gyermekcsoport került olyan veszélyes helyzetbe, amely akár tragédiába is torkolhatott volna.

Május végén egy kettő kísérővel közlekedő húszfős iskolás csoport a tilos jelzés ellenére átgyalogolt egy vasúti átjárón, majd néhány héttel később egy vasútállomáson egy gyerekcsoport kísérőiekkel együtt átszaladt a vágányokon, hogy rövidebb úton szálljanak át egy másik vonatra.

Kormányos László a két esetet vérfagyasztónak nevezte, és arra hívta fel a figyelmet: a szabályok betartásával elkerülhetők a veszélyes helyzetek.

Kormányos László elmondta, a vasútállomásokon és a vasúti átjárókban oda kell figyelni, továbbá tilos felmászni a szerelvényekre, a felsővezetékek miatt halálos sérüléseket lehet szerezni, valamint a vonatok dobálása, illetve eléjük akadályok – kövek, ágak – helyezése ön- és közveszélyes.

A MÁV arra kéri a felnőtt kísérőket, hogy mutassanak példát a gyerekeknek, és mindenki tartsa be a szabályokat.

Kormányos László közölte azt is, 2024 január elseje óta a MÁV a vonalain 16 ezer csoportot szállított. Ez mintegy félmillió fiatal utast jelent. A MÁV múlt pénteken rekordot döntött, ugyanis aznap 1500 gyermekcsoport, több mint 50 ezer gyerek utazott a vasúton – mondta.

Megjegyezte, a vasúttársaság és a rendőrség sokat dolgozik azon, hogy a vasútbiztonsági információkat eljuttassák a gyerekekhez, a tanárokhoz, szülőkhöz.

Berzai Zsolt, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Balesetmegelőzési Osztályának vezetője, az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságának (OBB) főtitkára felfoghatatlannak nevezte a két említett esetet. Szerinte erre nem lehet magyarázat, és arra kérte a felnőtt kísérőket, hogy az „ilyen jellegű jogsértéseket” kerüljék el.

Berzai Zsolt a türelem, a körültekintés, a fegyelmezettség, valamint a tisztelet fontosságát emelte ki a közlekedésben.

Hangsúlyozta azt is, hogy a közlekedési szabályokat meg kell ismertetni a gyerekekkel.

A sajtótájékoztatón tartották a MÁV és az ORFK–OBB balesetmegelőzési célú, iskolásoknak hirdetett közös gyermekrajz-pályázatának eredményhirdetését is. A pályázatra több mint 1200 pályamű érkezett.

Elolvasom a cikket