Albán–horvát élet-halál harc Hamburgban

SM
2024. június 19. szerda. 5:58

Igazi ki-ki mérkőzésre készül Horvátország és Albánia szerdán a B csoport második fordulójában, miután mindkét gárda vereséggel kezdte meg a németországi labdarúgó Európa-bajnokságot. A spanyolokkal szemben meglepően simán, 3–0-ra alulmaradt horvát csapatnak és a fennállása második nagy tornáján szereplő albán együttesnek egyaránt nagy szüksége lesz a három pontra Hamburgban annak érdekében, hogy életben tartsa továbbjutási reményeit.

A brazil Sylvinho kapitány vezette albánok szombaton már a 23. másodpercben előnybe kerültek a címvédő olaszok ellen, de végül 2–1-re kikaptak.
Elvileg még mindkét adriai együttes odaérhet az első két biztos továbbjutást érő helyre a kvartettben, ehhez viszont győzniük kell, döntetlen esetén már csak legfeljebb abban bízhatnak, hogy a végelszámolásnál ők lehetnek a négy legjobb harmadik helyezett egyike.
„Tudjuk, mi várhat ránk – mondta Zlatko Dalic horvát szakvezető. – Két nehéz meccs jön, de nem hajthatjuk le a fejünket, mert nincs még veszve semmi. Tovább akarunk jutni” – közölte a horvát sajtóban élet-halál harcként jellemzett találkozó előtt.
A kapitány kifejtette, egyelőre a saját kezükben van a sorsuk, de fejlődniük kell, és nem szabad rágódniuk az elrontott rajton.
Az Eb-selejtezőben a cseheket és a lengyeleket is megelőző albán gárda kapitánya elsősorban a fegyelemre hívta fel a figyelmet. „Láttam már néhány jó válogatottat ezen az Eb-n, és ha az ellenfelük átengedi az irányítást nekik, akkor öt-hat góllal is képesek nyerni – vélekedett Sylvinho. – Fiatal és remek játékosok alkotják a csapatomat, de az biztos, hogy most sem lesz könnyű dolgunk.”
A Volksparkstadionban szerdán 15 órakor rajtoló meccs történelmi lesz, mivel a két csapat még sosem találkozott.
A horvátok eddigi hat fellépésük során kétszer (2004, 2012) búcsúztak már az Eb-csoportkör után, de 12 nagy világversenyükön egyszer sem vesztették el az első két mérkőzésüket. Rossz előjelnek számíthat ugyanakkor, hogy németországi világversenyeken az eddigi négy találkozójukból egyet sem nyertek meg.
Az albánok korábbi egyetlen kontinenstornájukat két vereséggel kezdték 2016-ban, majd a Románia elleni 1–0-ás győzelemmel fejezték be szereplésüket Franciaországban. A dél-adriai együttes mind a tíz korábbi fellépésén vereséget szenvedett Németországban, beleértve az NSZK-ban és NDK-ban vívott meccseket is.

Elolvasom a cikket