Amerikai közbenjárás a libanoni–izraeli határon kialakult feszültség elsimítására

MH/ MTI
2024. június 18. kedd. 17:51

Nabih Berrivel, a libanoni parlament elnökével folytatott egyeztetése után Amos Hochstein elmondta, a Washington által május végén közzétett, a gázai tűzszünetet célzó terv a libanoni–izraeli határon zajló összecsapásokra is kedvező hatással lenne, a többi között lehetővé tenné a határ mindkét oldaláról kitelepítettek visszatérését lakhelyeikre.

A környéken dúló harcok nyomán körülbelül 150 ezren hagyták el otthonaikat.

Izraelnek a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezet ellen október elején indított háborúja óta rendszeresek az összecsapások az izraeli–libanoni határ menti térségben is.

„Az utóbbi hetekben a harcok újabb kiszélesedését láthattuk, Joe Biden (amerikai elnök) pedig el szeretné kerülni az újabb eszkalációt; erre törekszünk” – fogalmazott Hochstein újságírók előtt, ám leszögezte, hogy a térségben jelenleg „súlyos a helyzet”.

A különmegbízott a tervek szerint megbeszélést folytat Nadzsib Mikáti libanoni miniszterelnökkel és Abdallah Bouhabib külügyminiszterrel is.

Az ENSZ libanoni békefenntartó missziójának (UNIFIL) vezetője, Aroldo Lázaro szintén az összecsapások elmérgesedésének veszélyére figyelmeztetett.

Elolvasom a cikket