Dánok ijesztgetik a dánokat

„Az igazság az, hogy Dániát és szövetségeseit hibrid háború veszélye fenyegeti” – mondta Troels Lund Poulsen védelmi miniszter. A politikus hozzátette:

„Mindannyiunknak fel kell készülnünk arra, hogy rövid időre áram- vagy vízellátás nélkül maradhatunk, vagy nem leszünk képesek alapvető szükségleti cikkeket vásárolni.”

Az ajánlások szerint a dánoknak elemeket, zseblámpákat és gyertyákat kell beszerezniük, hogy áramszünet esetén képesek legyenek fűtés nélkül is melegen maradni. Emellett felhívták a figyelmüket arra is, hogy tárazzanak be otthonra nem romlandó élelmiszereket, amelyek elkészítéséhez nincs szükség tűzhelyre vagy sütőre, személyenként pedig legalább három napra elegendő, körülbelül kilenc liter palackozott vizet is vegyenek magukhoz. A 40 év alattiaknak továbbá azt tanácsolják, hogy jódtablettát is tartsanak maguknál nukleáris baleset esetére.

Laila Reenberg, a dán katasztrófavédelmi ügynökség vezetője arra kérte a dánokat, hogy ne essenek pánikba, de időben szerezzék be a dolgokat.

Elolvasom a cikket