Román kupagyőztessel csatázik a Paks

MH/MTI
2024. június 18. kedd. 17:15

A keddi, nyoni sorsoláson 12 csapat volt érdekelt, így hat párt alakítottak ki. A hazai bajnokságban másodikként végző, Magyar Kupa-győztes paksi együttest – öt másikkal együtt – kiemelték.

A párharcokat július 11-én és 18-án rendezik. A Bognár György irányította együttes hazai pályán kezd.

A selejtező négy fordulón át tart, ezen az úton 12 csapat jut a 36-os főtáblára. A Bajnokok Ligája selejtezőjéből 11 együttes érkezik majd, 13 hely pedig a bajnokságok erősorrendje, valamint a bajnoki helyezések alapján már elkelt.

Az El új lebonyolításában 36 csapat érdekelt és mindegyik nyolc mérkőzést játszik, ezt követi majd a kieséses szakasz.

A döntőt Bilbaóban rendezik 2025. május 21-én.

Az El első selejtezőkörének párosítása:
PAKSI FC–FC Corvinul Hunedoara (román)
Botev Plovdiv (bolgár)–NK Maribor (szlovén)
IF Elfsborg (svéd)–Pafosz FC (ciprusi)
FC Sheriff Tiraspol (moldovai)–PFC Zire (azeri)
KF Llapi 1932 (koszovói)–Wisla Kraków (lengyel)
MFK Ruzomberok (szlovák)–FC Tobol (kazah)

Elolvasom a cikket