Újabb csúcsokat dönthet Cristiano Ronaldo

2024. június 18. kedd. 12:49

Kedden csak két mérkőzés lesz az Európa-bajnokságon. A Törökország–Grúzia találkozónak papíron az olasz Vincenzo Montella szövetségi kapitány által irányított törökök az esélyesei. Az egyetlen intő jel az lehet a számukra, hogy az eddigi öt Eb-szereplésük alkalmával minden alkalommal elbukták az első csoportmeccsüket. Ehhez hasonló negatív rekordja egyetlen más válogatottnak sincs. Sokat számít majd, hogy mennyire sikerült formába kerülniük a játékosoknak, a török együttes ugyanis az Eb előtt ötmeccses nyeretlenségi sorozatot produkált, ez pedig a legrosszabb széria a kontinenstornán résztvevő 24 csapat között.

Minden bizonnyal nagyobb érdeklődés kíséri majd a 2016-ban Eb-győztes portugálok bemutatkozását a csehek ellen, a csapatot ugyanis a szakértők többsége akár a végső sikerre is esélyesnek tartja.
A sportstatisztikákkal foglalkozó Gracenote előzetes erőfelmérője szerint a Roberto Martínez szövetségi kapitány által irányított Portugáliának 7,4 százalék az esélye arra, hogy az idén magasba emelje a trófeát. A csapatnak ez a kilencedik Eb-szereplése, először 1984-ben jutottak ki a tornára, majd 1996 óta mindegyik Eb-n részt vettek. A selejtezősorozatot imponáló magabiztossággal teljesítették Ronaldóék, ugyanis mind a 10 mérkőzésüket megnyerve, 36 rúgott és csak két kapott góllal végeztek csoportjuk élén.

A 39 esztendős Cristiano Ronaldo számos rekord tulajdonosa, így ő lépett pályára a legtöbb Eb-mérkőzésen, szám szerint 25-ön, és ő a kontinenstornák legeredményesebb játékosa is 14 góllal. Mindezek mellett ő az egyetlen futballista, aki öt Eb-n is eredményes volt, a legutóbbi öt tornán ugyanis kivétel nélkül betalált legalább egyszer. Ha Ronaldo a portugálok mindhárom csoportmeccsén lehetőséget kap, akkor eléri az 50 mérkőzést világeseményeken (vb, Eb), ahhoz pedig ötször kell eredményesnek lennie, hogy megszerezze pályafutása 900. gólját klub- és válogatott szinten.

Európa-bajnokság, Németország. F csoport, 1. forduló:
Törökország–Grúzia, Dortmund 18.00
Portugália–Csehország, Lipcse 21.00

Elolvasom a cikket