A kormány kezdeményezte egy diákszervezet feloszlatását

MH/MTI
2024. június 19. szerda. 17:59

Az 1970-es években ismertté vált csoportosulás az utóbbi hónapokban vált ismét aktívvá.

Gérald Darmanin belügyminiszter szerdán megerősítette, hogy javasolta Emmanuel Macron köztársasági elnöknek a GUD feloszlatását.

„Ez a csoport nagyon baráti kapcsolatban áll a Nemzeti Tömörüléssel (…) Olyan emberekről van szó, akik szerint létezik fehér felsőbbrendűség, akik rendkívül súlyos antiszemita kijelentéseket tesznek” – mondta a tárcavezető a BFM hírtelevízióban. Hozzátette, hogy kilenc hónapja készíti elő a javaslatot.

„Nem vártam meg vele az előrehozott nemzetgyűlési választásokat” – hangsúlyozta Darmanin.

Emmanuel Macron államfő a pártjának a vasárnapi európai választásokon elszenvedett veresége után előrehozott választásokat írt ki június 30-ra és július 7-re, amelyeknek legnagyobb esélyese a Marine Le Pen által fémjelezett Nemzeti Tömörülés (RN).

A GUD diákszervezet a francia szélsőjobboldal egyik legismertebb csoportosulása, 1968-ban alakult meg a párizsi Assas egyetemen. Bár nem oszlott fel, 2017-től szüneteltette működését, 2022 végén vált ismét aktívvá.

„Ezek készek bármire, megpróbálják lelassítani az RN előretörését azzal, hogy bejelentik a GUD feloszlatását. Ez a manőver valójában ennek a kormánynak az elkeseredettségét mutatja” – írta az X-en Logan Djian, a GUD egykori vezetője, akit 2022-ben két év letöltendő és három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek, amiért bántalmazta a szervezet egy másik korábbi vezetőjét.

Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés elnöke és miniszterelnök-jelöltje szerdán jelezte, hogy ő is feloszlat „minden ultrabaloldali és ultrajobboldali” szervezetet, ha ő alakít kormányt július 7. után, beleértve a GUD-ot is.

„Ha holnap én leszek az ország élén, semmilyen toleranciát nem fogok tanúsítani azokkal szemben, akik erőszakot követnek el hazánkban” – mondta.

Múlt héten a GUD négy aktivistáját elítélték egy párizsi homofób támadásban való részvételért, amelyet akkor követtek el, amikor az RN-nek az európai parlamenti választásokon aratott győzelmét ünnepelték. Köztük van a 23 éves Gabriel Loustau, a GUD egyik vezéralakja, Axel Loustau, a GUD korábbi vezetőjének és az RN volt képviselőjének a fia, akik korábban a volt pártelnök, Marine Le Pen baráti köréhez tartoztak.

A francia kormány az elmúlt hónapokban több ultrajobboldali csoportot is feloszlatott. Utoljára, februárban az észak-franciaországi Lille-ben működő La Citadelle-t, amely „Menjenek vissza Afrikába!” címmel kívánt 2023 februárban megmozdulást szervezni, de a hatóságok nem engedélyezték.

A belügyminisztérium májusban kezdeményezte a közép-franciaországi Lyonban a Les Remparts nevű csoport, valamint az annak helyet biztosító bárt és edzőtermet működtető két egyesület feloszlatását is.

Elolvasom a cikket