Bőven arattak a zsaruk

MH/MTI
2024. június 19. szerda. 20:16
Frissítve: 2024. június 19. 20:26

Azt írták, az I., a II. és a XIII. kerületi rendőrkapitánysággal tekintettek át 740 körözési eljárást. Az adatok kiértékelésének és az információk ellenőrzésének eredményeként a BRFK több osztálya – az érintett vidéki rendőrkapitányságok munkatársaival – 36 körözött embert fogott el. Az akció során továbbá megtaláltak két eltűntként keresett embert, és négynek a tartózkodási helyét állapították meg a körözést elrendelő hatóság kérésének megfelelően – tudatta a BRFK.

Az elfogatóparancsokat többek között rablás, testi sértés, zaklatás, lopás, hűtlen kezelés, kifosztás, garázdaság, csalás, kábítószer birtoklása, közokirat-hamisítás és ittas járművezetés miatt adták ki – ismertették a rendőrség honlapján.

A tájékoztatásban kitértek arra is, hogy többen jelentkeztek a hatóságnál, amikor a célkörözési nyomozók telefonon vagy hozzátartozóikon keresztül felvették velük a kapcsolatot. Így tett például egy lopási ügye miatt másfél éve szökésben lévő asszony, egy féléves börtönbüntetése miatt bujkáló férfi és egy középkorú nő is, akit azért köröztek, mert nem kezdte meg a csalás miatt rá kiszabott három és fél éves börtönbüntetését.

Hozzátették, a BRFK célkörözési osztálya rendszeresen szervez hasonló akciókat.

Elolvasom a cikket