Csavarhúzót döfött a buszsofőrbe egy hetvenéves utas

Letartóztatták a férfit, aki buszsofőrt szúrt meg Vérteskethelyen. A felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és a súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben a Komáromi Járási Ügyészség eredményesen indítványozta az elkövető letartóztatását.

A hetvenéves férfi június 15-én a vérteskethelyi buszmegállóban szállt fel a menetrend szerint közlekedő távolsági autóbuszra. Az autóbusz vezetője felszólította őt, hogy szálljon le a buszról, hiszen egy hónappal ezelőtt megfenyegette őt, hogy megöli. A sofőr ezt korábban jelezte is a munkáltatója felé.

A buszvezető most azon veszett össze az idős férfival, hogy büdösen, koszosan szállt fel a járműre. Ekkor a férfi előrántott egy csillagfejű csavarhúzót, és lábon szúrta az autóbuszvezetőt. A támadó legalább öt alkalommal, nagy erővel felé szúrt, amely szúrások közül egy alkalommal eltalálta a sértettet. A szúrás miatt nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett, de a cselekmény alkalmas volt ennél súlyosabb sérülés okozására is. A sofőrt azonnal kórházba szállították.

Elolvasom a cikket