Négy jel, amely gyomorrákra utalhat

Hasi diszkomfortérzet

Önmagában a hasfájás nem feltétlenül utal gyomorrákra, ha azonban a probléma tartósan fennáll, akkor célszerű lehet minél előbb orvoshoz fordulni. A kivizsgálás során legyen ön is nagyon körültekintő, ugyanis a hasi diszkomfortérzet sok, egyéb más probléma, egyebek között emésztési zavarokra is utalhat. A has felső tájékán jelentkező, tartós fájdalom viszont a gyomorrák korai jele is lehet, vagyis ha ez a kellemetlen érzés hosszabb ideje fennáll anélkül, hogy bármiféle enyhülést tapasztalna, mindenképpen kérjen további vizsgálatokat.

Megmagyarázhatatlan fogyás

A megmagyarázhatatlan fogyás különösebb életmódbáváltás nélkül egy másik piros zászló. Ha nem szándékosan adott le pár kilót, az sosem túl jó jel, főleg ha más tünetekkel, például a fentebb említett hasi fájdalommal is társul. Ilyenkor mindenképpen utána kell járni a mögöttes egészségügyi problémának, mert a gyomorrák veszélye is fennállhat.

Tartós émelygés

Nyilván sokakkal előfordul, hogy néha megszédül, de ha ön folyamatosan hányingertől, netán hányástól szenved, különsen az étkezések után, akkor azt nem szabad félvállról venni. Még az alkalmanként fellépő hányingernek is lehetnek egészségügyi okai, a gyakori és tartós rohamok viszont olyan gyomorproblémákra utalhatnak, amelyek mindenképpen azonnali kivizsgálást igényelnek.

Nyelési nehézség

A nyelési nehézség mindenképpen kiemelt figyelmet igényel. A dolog általában a szilárd ételek lenyelésével kapcsolatos kihívásokkal kezdődik, majd odáig fokozódhat, hogy a folyadékot sem tudja valaki lenyelni. Ha már huzamosabb ideje nyelési nehézséggel küzd, feltétlenül forduljon orvoshoz, ez ugyanis a rák előjele is lehet.

Alyssa sokkoló története

A 33 éves Alyssa Burks például állandóan kimerült volt, nyomorégést és nyelési nehézségeket tapasztalt. A vizsgálatok során aztán kiderült, hogy negyedik stádiumú gyomorrákja van. Alyssa a TikTokon osztotta meg a rák elleni küzdelmének tapasztalatait, elárulta, az első tünteket a covidjárvány idején, 2021-ben vette észre.

„A legelső rákos tünet, amelyet észrevettem, hogy hirtelen rendkívül kimerültnek éreztem magam. Elmentem dolgozni, hazajöttem, és rögtön el is aludtam. A barátaim és a családom azt hitték, csak nagyon stresszes és túlhajszolt vagyok. A fáradtságom a kapcsolatomra is hatással volt. A férjem azt mondta, nem működik a dolog, mert én nem akarok semmit sem tenni. Ekkor elmondtam neki, hogy valami nagyon nincs rendben, és még sosem éreztem magam ennyire energiaszegénynek” – magyarázta Alyssa, aki ezután elment az orvosához, aki teljes vérvizsgálatot rendelt el, ám az eredmény még nem mutatott eltérést. A fiatal nő egy alvási apnoéteszten is átesett, de az is negatív lett. A lánynál aztán gyomorégés jelentkezett.

Az orvosa erre azt mondta, bizonyára az életkorához köthető, és bizonyos ételeket már nem tolerál jól a szervezete. Kapott savlekötőt, amely nem igazán segített, emellett Alyssának állandóan magas volt a pulzusa, és szörnyen kimerültnek érezte magát. Az újabb és újabb orvosi vizsgálatok nem tártak fel semmit, Alyssa pedig ekkor úgy döntött, minden addig felírt gyógyszer szedését abbahagyja.

Mindenképpen kellenek a vizsgálatok

Ezután két hónap alatt 15 kilót fogyott, amely drasztikus és riasztó volt a számára, tekintve, hogy nem edzett és nem evett másként. Nem sokkal később pedig már nehezen nyelte le az ételeket, majd a folyadékokat is. Amikor megpróbált inni, úgy érezte, megfullad. A nő nagyjából két évig küzdött a tünetekkel, amelyek egyre csak rosszabbodtak, az orvosának a fejében pedig feltehetően meg sem fordult, hogy gyomorrákja lehet.

Alyssa története kiváló példa arra, hogy a még jelentéktelennek látszó tüneteket sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha úgy érzi, valami nincs rendben, ne hagyja magad lerázni még akkor sem, ha az orvos azt mondja, minden rendben. Vesse alá magát az összes lehetséges vizsgálatnak. Ha nem is gyomorrákról van szó, az efféle tünetek jellemzően valamilyen egészségügyi elváltozásra utalnak, amelyet így vagy úgy, de mindenképpen kezelni kell.

Elolvasom a cikket