Továbbjutnak az angolok

MH/ MTI
2024. június 20. csütörtök. 5:59

Az angolok a szerbek felett aratott szűk, 1–0-s sikerrel rajtoltak, míg a dánok némi meglepetésre csak 1–1-et értek el a szlovénok ellen. Mindez azt jelenti, hogy ha Harry Kane-ék második meccsüket is megnyerik, biztosítják nyolcaddöntős helyüket. Az angol és a dán csapatnak ez lesz a 28. egymás elleni mérkőzése, 15 szigetországi győzelem és öt döntetlen mellett a dánok ötször nyertek, s volt három nem hivatalos összecsapásuk is. A legutóbb az előző kontinenstorna elődöntőjében csaptak össze, akkor az angolok Harry Kane 104. percben elért találatával, hosszabbítás után győztek 2–1-re.

Ugyanebben a csoportban csütörtök délután rendezik a szlovén-szerb összecsapást, a két válogatott nyolcszor találkozott egymással Jugoszlávia felbomlása óta: hat döntetlen mellett mindkét együttes egyszer-egyszer nyert.

A szlovénok hét mérkőzés óta nem kaptak ki, de Európa-bajnokságon még soha nem tudtak győzni, három döntetlen mellett egy vereségük van eddigi négy fellépésükön. Szomszédjuk Eb-mérlege sem sokkal jobb, 15 meccsükön két döntetlen mellett mindössze háromszor nyertek, legutóbb még a 2000-es tornán győzték le 1–0-ra a norvégokat, igaz, azóta most először tudtak kijutni az Eb-re.

A szlovén-szerb összecsapás 15 órakor kezdődik Münchenben, a dán–angol találkozó 18 órától lesz Frankfurtban.

Elolvasom a cikket