A választás időpontjára tett fogadás gyanúja miatt indult vizsgálat

MH/MTI
2024. június 20. csütörtök. 20:44

Rishi Sunak miniszterelnök május végén jelentette be, hogy július 4-én tartják a nagy-britanniai parlamenti választásokat.

A döntés meglepetést keltett még a Konzervatív Párton belül is, mivel minden felmérés azt mutatja, hogy a konzervatívok jelenleg 20 százalékpontot meghaladó támogatottsági hátrányban járnak a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt mögött.

A brit szerencsejáték-felügyelet (Gambling Commission) először Laura Saunders ügyében indított vizsgálatot, miután felmerült a gyanú, hogy a konzervatív képviselőjelölt – aki a nyugat-angliai Bristol egyik választókerületében indul – Sunak bejelentése előtt nem sokkal fogadást tett az egyik fogadóhálózatnál a július 4-i választási időpontra.

A Konzervatív Párt londoni központja csütörtökön azonban bejelentette azt is, hogy Tony Lee, a párt kampányszervezési igazgatója, Laura Saunders férje előző nap „szabadságra ment”. A pártközpont nem részletezte ennek okát, de a BBC közszolgálati médiatársaság csütörtöki beszámolója szerint a szerencsejáték-felügyelet Lee ügyében is vizsgálatot kezdett bennfentes információk birtokában kötött fogadás gyanújával.

A Gambling Commission szóvivője a BBC-nek csütörtökön megerősítette: a felügyelet vizsgálja, hogy „történtek-e törvénysértések a parlamenti választások időpontjával kapcsolatban”.

Hivatalos forrásból egyelőre nem hangzott el, hogy milyen összegű tétekről van szó.

A brit szerencsejáték-törvény alapján bűncselekménynek minősül, ha valaki bennfentes információ birtokában, jogosulatlan haszonszerzés céljával vesz részt fogadójátékban.

A múlt héten Rishi Sunak egyik közvetlen munkatársa, Craig Williams képviselőjelölt keveredett hasonló botrányba, miután kiderült, hogy a kormányfő bejelentése előtt egy nappal száz fontot tett fel a választások időpontjára kiírt fogadásra.

Williams – aki a walesi Montgomeryshire and Glyndwr választókerületben indul a konzervatívok képviselői mandátumáért – az ügy kipattanása után nyilvánosan elnézést kért és elismerte, hogy „óriási hibát követett el”.

A brit szerencsejáték-felügyelet Williams ügyében is vizsgálatot indított.

Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője csütörtöki nyilatkozatában úgy fogalmazott: sokatmondó, hogy Sunak nem menesztette a gyanúba keveredő konzervatív politikusokat.

Hozzátette: ha ilyesmi egy munkáspárti jelöltről derülne ki, az illetőt a párt „úgy hajítaná ki, hogy a lába nem éri a földet”.

Elolvasom a cikket