Viggo Mortensen lesz az egyik díszvendég és díjazott Karlovy Varyban

MH/ MTI
2024. június 20. csütörtök. 13:10

Az idei, immár 58. nemzetközi filmszemle, amely Kelet-Európa egyetlen A kategóriás filmfesztiválja, június 28-án pénteken kezdődik, és július 8-án szombaton ünnepélyes díjkiosztással ér véget.

Az amerikai filmsztár a rendezvény nyitónapján átveszi a fesztiválelnök díját, majd az ünnepség résztvevői megtekinthetik az Egészen a világ végére című alkotást, amelynek forgatókönyvét Viggo Mortensen írta, ő a rendezője, és a főszerepet is ő alakítja.

A dán származású amerikai színész legismertebb alakítása Aragorn megszemélyesítése volt a Peter Jackson rendezte Gyűrűk ura filmekben. Viggo Mortensent, aki egyébként több verseskötet szerzője is, korábban Oscar- és Golden Globe-díjra is jelölték.

Az Ez a mi világunk című amerikai film, amelyben Viggo Mortensen szerepelt, 2016-ban Karlovy Varyban elnyerte a nézők díját.

A díjkiosztó gálán Clive Owen, az Arany Glóbusz díjas brit színész is megkapja a cseh fesztiválelnök díját. Rajtuk kívül ezt a díjat megkapja még Daniel Brühl német színész, aki a Wolfgang Becker rendezte Good By Lenin! című alkotásban játszott szerepével vívott ki magának népszerűséget. A hazai cseh filmesek közül Ivan Trojan színészt fogja díjazni a fesztivál szervezőbizottsága.

A versenyszekciókban, illetve a rendkívüli bemutatók elnevezésű szekcióban az idén összesen 32 olyan alkotást vetítenek, amelyeknek ez lesz a nemzeti, illetve nemzetközi premiere.

A fesztivál programja szerint a fődíjért száll versenybe Iveta Grófová pozsonyi rendező Emma és a halálfejes lepke című, szlovák-cseh együttműködésben készült filmje, amelyben az egyik főszerepet Borbély Alexandra magyar színésznő alakítja.

A versenyfilmeket elbíráló zsűri elnöke Geoffrey Rush Oscar-díjas ausztráliai színész lesz. A művész két éve kapott életműdíjas Kristályglóbuszt Karlovy Varyban. A sajtóhírek szerint zsűritag lesz Patricia Clarkson amerikai színésznő és Reisz Gábor magyar rendező is.

Elolvasom a cikket