Puccsra készült Zelenszkij testőre?

A tisztek szerint az előző vezető elbocsátása után Makszim Donyec, aki az előző vezető helyettese volt, saját maga adott ki rendeletet az előléptetéséről, ami törvénytelennek minősül.

A fellebbezés szerzői szerint Donyec ezután tisztogatásba kezdett, például megakadályozta a tiszteket feladataik ellátásában, különösen azzal, hogy arra utasította őket, hogy fegyverek nélkül menjenek őrszolgálatra, és hogy „szóbeli utasítására” az UGO átadta az összes rendelkezésre álló robbanóanyagot az SBU-nak tárolásra.

A tisztek szerint a robbanószereket még a kiképzőktől is elvették, akik kutyáik képzésére használták azokat.

Ezenkívül Donyec, az ügynökség megbízott vezetője számos alkalmazottat, köztük ezredesi rangú tiszteket is áthelyezett tartalékosnak anélkül, hogy megmagyarázta volna, a miérteket – áll a közleményben. Ezeket az alkalmazottakat orvosi vizsgálatra kötelezték, majd néhányukat áthelyeztek egy osztályra, amely „többek között az ellenőrző pontokon lévő vécék tisztításával is foglalkozik.

A tisztek levélben szólították fel Zelenszkijt, hogy vonja vissza az új megbízott vezető parancsait, és nevezzen ki egy törvényes UGO-vezetőt. A fellebbezést Zelenszkij mellett elküldték Ruszlan Sztefancsuknak, a Rada elnökének, Andrej Kosztyin ukrajnai főügyésznek és a bűnüldöző szervek több vezetőjének is.

Egy cikkben összefoglaltuk, hogy Oroszország egyre félelmetesebb fegyvereket szerez be és egy nagyszabású háborúra készülhet fel. Ahogy az Origo is beszámolt róla, Putyin elmondta, mi fog történni, ha a Nyugat megtámadja Oroszországot. Arról is írtunk korábban, hogy a holland légierő parancsnoka egy konferencián elmondta, hogy várhatóan mikor kapja meg tőlük Ukrajra a beígért F-16-os vadászgépeket. Néhány napja leközöltük, hogy hatalmas problémát jelent a NATO szemszögéből, hogy teljes támogatást ígért Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz Kim Dzsongun, az atomfegyverrel rendelkező Észak-Korea vezetője.

Elolvasom a cikket