„Buli” a baloldalon

Azt nem tudom, hogy a több, mint 1,3 millió ember, aki jobb híján, az egyre fakuló, terépcsecsős Gyurcsányból és az elvásó vörös csillagot porrá zúzó, folyamatosan összefogásért imádkozó Kunhalmiból kiábrándulva az orvos által megállapítottan narcisztikus Magyar Péterre szavazott, boldog volt-e, amikor látta videón a kedvencét az Ötkert luxusmulató homályában négykézláb csúszni-mászni egy sikítozó hölgy lába között, majd azt megpillantani, hogy a garázda viselkedést tanúsító Magyart a biztonsági őr a nyakánál fogva magához szorítja és kivezeti a szórakozóhelyről.

Én nagyon szomorú lettem volna, ha Gyurcsányból kiábrándulva találok végre egy embert, akibe – félve ugyan –, de belehelyezhetem a bizalmamat, s akkor egyszer csak látom, hogy a földig aljasodva, magát sörrel lelocsolva egy nő lába között mászik keresztül, s úgy vezetik ki a helységből, mint az olyan embereket, akitől meg kell óvni a közösséget, hogy nyugodtan élhessenek, szórakozhassanak.

Magyar Budapesten egy „ötcsillagos”, leginkább az úgynevezett „felső tízezer” által kedvelt klubban mulatott, ahova a politikus testőrei kíséretében érkezett, s ahol egy este jelentős összeget is el lehet szórakozni. Több szemtanú állítása szerint Magyar az éjszaka folyamán – nagy mennyiségű szeszesital elfogyasztása után – órákon át folyamatosan agresszíven, garázda módon viselkedett. Több vendégbe belekötött, nőket zaklatott, visszautasíthatatlannak vélt ajánlatot tett nekik. Több alkalommal alakult ki elfajulással, sőt tettlegességgel fenyegető szituáció miután több hölgy férfipartnere, számonkérte a minősíthetetlen viselkedést, a szexualitással kapcsolatos agresszív „beszólásokat”. Egyre agresszívabb lett. Elvett és eldobott egy telefont. A biztonságiak kitették a szűrét, de az utcán még velük is dulakodott kicsit, meg fenyegetőzött, hogy „fent lesz a neten!” A neten végül a „Tóni” elleni alaptalan vádaskodása volt olvasható, aki nem akarja őket szórakozni hagyni. Aztán hipp-hopp, el is tűnt onnan. Még jó, hogy a MEDIA1 lementette.

Magyar Péter belekötött azokba is, akik telefonnal próbálták rögzíteni a Tisza-párti politikus botrányos viselkedését. Ezek közül lehet kettőt még látni a neten.

Magyar Péter garázda viselkedésére reagált Ferencz Orsolya miniszteri biztos, a HírTV Vezércikk című műsorában. A politikus hangsúlyozta: egy családapától és felelős politikustól nem ez az elvárt magatartás. „Magyarul itt arról van szó, hogy egy egyébként három gyermekes apa az éjszakában, állítások szerint minősíthetetlenül és alkoholos befolyásoltságtól áthatva, ordináré módon viselkedik. Ezt az ember egyébként nézni sem szereti, de azért itt a másik oldala ennek mégiscsak az, hogy ennek az embernek, az ígéreteinek és a beszédeinek a hatására, 1,3 milliónál is több ember, alig több mint egy hete adta oda a szavazatát, a bizalmát. Ennek az embernek és a politikai pártjának, s elhitte, hogy ez az ember jót akar neki és az országnak.”

Az embernek óhatatlanul Örkény Tótékja jut eszébe, amikor a család megalázkodik egy zakkant őrnagy előtt.

A rá szavazók nem alázkodtak meg, ez kommentjeikből kiderül. Az egyik azt mondja, nem fog „minden sz*rt elnézni Magyarnak, csak azért, mert százezrek hiszik azt, h ő a messiás”. Azt is felvetették, Magyarnak szakemberhez kellene fordulnia, hogy kezelni tudja az indulatait.

A rendőrség mindenesetre garázdaság és rongálás gyanújával folytat nyomozást. „Aki saját indulatait sem tudja kontrollálni, hogyan akar egy egész országot vezetni?” – tette fel a kérdést Nagy Attila Tibor baloldali politikai elemző.

Tudjuk jól, mi lett az őrnagy sorsa Örkénynél. Tót Lajos elvesztette türelmét és papírvágójával felnégyelte. Mi lesz akkor a baloldali szavazókkal, ha némelyek Magyar Péternek is hasonló utat szánnak, miután vállalhatatlan magatartással megalázza őket.

Sajnos, a baloldalon ez a „buli” menetrendszerű.

A szerző újságíró

Elolvasom a cikket