Diabétesszel foglalkozó civil szervezetek jelentkezését várja a kormány

MH/MTI
2024. június 22. szombat. 17:22
Frissítve: 2024. június 22. 18:50

Hornung Ágnes a közleményében hozzátette, ezt szolgálja az immáron ötödik alkalommal meghirdetett, 100 millió forint keretösszegű pályázat, amelyre civil szervezetek jelentkezhetnek 2024. július 1-ig a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő pályázati felületén.

A pályázatnak köszönhetően az elmúlt években számos, a gyermekeknek és a családjuknak, valamint az érintettekkel kapcsolatba kerülő felnőtteknek – például óvodapedagógusoknak, tanároknak – szóló kiadvány, tájékoztató anyag jelent meg, valamint számos rendezvény valósult meg. Mindez jelentős segítséget jelentett az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekeknek és családjuknak – írta.

Az államtitkár közlése szerint a kormány emellett több intézkedést hozott a diabétesszel élő gyermekeket nevelő családok támogatása érdekében: egyebek mellett megemelte az inzulinpumpa-tartozékokra, távadókra, szöveti cukor folyamatos mérésére szolgáló szenzorokra, keton mérő tesztcsíkokra járó társadalombiztosítási támogatást. 2020 januárjától pedig jogosulttá váltak GYOD-ra, valamint ápolási díjra azok a családok, amelyeknél ez az 1-es típusú diabétesz miatt indokolt.

Hornung Ágnes kitért arra, hogy az 1-es típusú diabétesz autoimmun betegség, amelyet nem életmódbeli tényezők idéznek elő, hanem azt az immunrendszer működésének zavara okozza. Magyarországon évente 250-300 újabb gyermeket diagnosztizálnak 1-es típusú diabétesszel, ami háromszorosa a 30 évvel ezelőtti számnak, és egyben azt is jelenti, hogy ennyivel több gyermek kap időben segítséget cukorbetegsége karbantartásához.

Az államtitkár kiemelte, az 1-es típusú diabétesszel kapcsolatos tájékoztatási feladatok támogatását célzó pályázat célja, hogy az 1-es típusú diabétesz jellemzői, a kezelés lehetséges módjai a lakosság széles körében ismertté váljanak, így az érintetteket ne érje hátrányos megkülönböztetés, valamint a lehetőségeik tovább bővüljenek.

A pályázatra olyan civil szervezetek jelentkezhetnek, amelyek alapító okiratukban, alapszabályukban az 1-es típusú diabéteszesekkel kapcsolatban fogalmaztak meg alapfeladatot. A pályázók legfeljebb 30 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek.

Elolvasom a cikket