Irániak ezrei csatlakoznának a Hezbollahhoz

Libanon és Izrael északi határa mentén szinte mindennaposak a tűzharcok azóta, hogy a Hamász tavaly októberben véres támadást intézett Dél-Izrael ellen, ami háborút váltott ki Gázában.

A helyzet északon ebben a hónapban súlyosbodott, miután egy izraeli légicsapás megölte a Hezbollah egyik magas rangú katonai parancsnokát Dél-Libanonban. A libanoni síita milícia megtorlásul rakéták és drónok százait lőtte ki Észak-Izraelre.

Izraeli tisztviselők katonai offenzívával fenyegetőztek, ha nem sikerül tárgyalásos úton véget vetni a Hezbollah támadásainak.

Haszan Naszrallah Hezbollah-vezér szerdai beszédében elmondta, hogy Irán, Irak, Szíria, Jemen és más országok vezetői korábban felajánlották, hogy több tízezer harcost küldenek a Hezbollah megsegítésére, de szerinte a csoportnak már így is több mint százezer harcosa van.

„Azt mondtuk nekik, köszönjük, de túl vagyunk terhelve a létszámmal” – mondta Naszrallah.

Kifejtette azt is, hogy a harc a jelenlegi formájában a Hezbollah embereinek csak egy részét köti le. De ez egy totális háború esetén megváltozhat.

Naszrallah utalt erre a lehetőségre egy 2017-es beszédében, amelyben azt mondta, hogy az Iránból, Irakból, Jemenből, Afganisztánból és Pakisztánból érkező harcosok „partnerek lesznek” egy Izrael elleni háborúban.

Az Irán által támogatott libanoni és iraki csoportok tisztviselői szerint az Irán által támogatott harcosok a régió minden részéből csatlakoznak majd, ha háború tör ki. Több ezer harcos már most is Szíriában állomásozik, és könnyen átcsúszhatnának a porózus és jelöletlen határon.

A csoportok némelyike már támadásokat hajtott végre Izrael és szövetségesei ellen azóta, hogy október 7-én elkezdődött az Izrael és a Hamász közötti háború.

„Vállvetve fogunk (harcolni) a Hezbollahhal”, ha kitör a totális háború – mondta az egyik Irán által támogatott iraki csoport tisztviselője az Associated Pressnek Bagdadban.

A tisztviselő egy másik iraki tisztségviselővel együtt azt mondta, hogy néhány iraki tanácsadó már Libanonban van.

Egy Irán által támogatott libanoni csoport egyik, szintén névtelenséghez ragaszkodó tisztviselője azt mondta, hogy az iraki Népi Mozgósítási Erők, az afganisztáni Fatimiyoun, a pakisztáni Zeinabiyoun és az Irán által támogatott jemeni lázadócsoport, a Houthik harcosai érkezhetnek Libanonba, hogy részt vegyenek aháborúban.

Qassim Qassir, a Hezbollah szakértője egyetértett azzal, hogy a jelenlegi harcok többnyire a csúcstechnológiára, például rakéták kilövésére épülnek, és nincs szükség nagyszámú harcosra. De ha kitörne egy háború és hosszú ideig tartana, a Hezbollahnak szüksége lehet Libanonon kívüli támogatásra .

Izrael is tisztában van a külföldi harcosok lehetséges beáramlásával.

Eran Etzion, az izraeli külügyminisztérium korábbi politikai tervezési vezetője a washingtoni székhelyű Közel-Keleti Intézet által csütörtökön rendezett panelbeszélgetésen azt mondta, hogy „nagy valószínűséggel” „többfrontos háború” lesz, és a „légiósok” tömeges beáramlására számít.

Izrael és a Hezbollah között legutóbb 2006 nyarán volt nagyszabású konfliktus, amikor 34 napos háborút vívtak, amelyben Libanonban mintegy 1200, Izraelben pedig 140 ember vesztette életét.

Elolvasom a cikket