Eib Zoltán
2024. június 24. hétfő. 6:19
Az egész történet egy egyszerű megfigyeléssel kezdődött. 1979-ben Robin Warren, egy ausztrál patológus észrevette, hogy bizonyos típusú gyomorhurutban szenvedő betegek gyomorszöveteiben spirális baktériumok találhatók. Ez a felfedezés ellentmondott az akkori orvosi konszenzusnak, miszerint a gyomor steril környezet, ahol nem telepedhet meg semmilyen fajta baktérium. Warren megfigyelése felkeltette Barry Marshall, egy fiatal belgyógyász érdeklődését, aki csatlakozott hozzá, hogy közösen vizsgálják tovább a rejtélyes baktériumokat.
Az igazi áttörés azonban egy véletlennek köszönhetően következett be. Egy hosszú hétvége során, mivel éppen húsvéti ünnep volt, véletlenül a laboratóriumban hagyták a baktériumtenyészeteket, amelyek így tovább növekedhettek. A laboratóriumi technikusok általában két nap után kidobják a tenyészeteket, mert ami két nap alatt nem növekszik, az nem is létezik a szemükben. Ezúttal azonban a feledékeny orvos izgatott hívást kapott a mikrobiológustól. Amikor az orvos visszatért a laborba, áttetsző baktériumkolóniákból álló szigeteket talált az üvegcsészében. Ez a váratlan esemény tette lehetővé, hogy a Helicobacter pylori baktériumokat megfelelően tenyészteni tudják, amit korábban egyáltalán nem sikerült. Ha nem felejtették volna a laboratórium pultján a tenyészeteket, talán soha nem sikerült volna kimutatni a baktériumokat.
Barry Marshall és Robin Warren kutatása során egyre inkább meggyőződtek arról, hogy a Helicobacter pylori baktérium felelős a gyomorfekélyek és a gyomorhurut kialakulásáért. Azonban az orvosi közösség kezdetben szkeptikusan fogadta eredményeiket. A gyomorfekélybetegség, amelyet a gyomor vagy a nyombél nyálkahártyájának fájdalmas sebei jellemeznek, évszázadok óta gyötri az emberiséget. A 20. század nagy részében az orvosi közösségben az volt az uralkodó nézet, hogy a stressz és az életmódbeli tényezők az elsődleges kiváltó okok. Ez az elmélet mélyen gyökerezett az orvosi oktatásban és gyakorlatban, és alakította az orvosok hozzáállását és a betegség kezelését. Úgy vélték, hogy a stressz a gyomorsav túltermeléséhez vezet, ami viszont erodálja a gyomornyálkahártyát, ami fekélyt eredményez. Ez a magyarázat hihetőnek tűnt, és megfigyelésekkel, és tanulmányokkal is alátámasztották, amelyek a stresszes életeseményeket összekapcsolták a fekélyes tünetek megjelenésével. Következésképpen a kezelési stratégiák a stressz kezelésére, az étrend megváltoztatására és savcsökkentő gyógyszerek felírására összpontosítottak.
A megfigyelés mellett szükség volt egy kézzelfogható, támadhatatlan bizonyosságra is, ezért, hogy bizonyítsa elméletüket, Marshall rendkívüli lépésre szánta el magát: önként bevette a baktériumot. Rövid időn belül gyomorhurut alakult ki nála, amit antibiotikumokkal sikeresen kezelt. Ez a merész kísérlet megerősítette felfedezésüket és hitelességet adott kutatásuknak.
Felfedezésüket végül 2005-ben orvosi Nobel-díjjal jutalmazták. Az általuk végzett munka forradalmasította a gyomorfekélyek kezelését, mivel lehetővé tette, hogy azokat antibiotikumokkal gyógyítsák, nem pedig csupán a tünetek enyhítésére irányuló kezelésekkel.
A Helicobacter pylori története egy példa arra, hogyan vezethetnek véletlen események és kitartó kutatás egy orvosi áttöréshez, amely milliók életét változtatja meg.
