Alkalmi bélyeggel köszönti az MNB-t a Magyar Posta

MH/ MTI
2024. június 24. hétfő. 15:27

Száz évvel ezelőtt, 1924. június 24-én kezdte meg működését Popovics Sándor elnök vezetésével az önálló Magyar Nemzeti Bank. Ez fordulópont volt az ország önállóságának, függetlenségének történetében – idézte fel a bélyeg bemutatása alkalmából rendezett budapesti ünnepségen Kandrács Csaba, az MNB alelnöke.

Kiemelte, hogy az évfordulóra a jegybank egész éven át tartó centenáriumi ünnepségsorozattal emlékezik, megszólítva nem csak a szűkebb pénzügyi szakmát, de az egész ország közvéleményét is, külön programokat nyújtva a fiatalok számára.

Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának alelnöke kiemelte, hogy a Magyar Posta és az MNB számos alkalommal fogott össze korábban is, hogy érme- vagy bélyegkibocsátással köszöntsön egy-egy jeles eseményt, egy kiemelkedő személyiséget vagy egy ünnepi évfordulót.

„Nagy megtiszteltetés ez számunkra, hiszen ennek a bélyegnek a megjelentetésével nemcsak a centenáriumot, hanem a szuverén magyar pénzügyi rendszer alapítását is ünnepeljük” – hangsúlyozta.

Elolvasom a cikket