Bebizonyosodott, hogy a mozgás a daganatos betegségek kezelése során is jelentősen növeli a túlélés esélyeit.
A Roswell Park Comprehensive Cancer Center kutatói jelentős eredményeit nem lehet figyelmen kívül hagyni a daganatos betegek kezelésében. Tanulmányuk a fizikai aktivitás és a rákbetegek halálozási kockázata közti összefüggést vizsgálta. Különleges hangsúlyt kaptak a passzív életmód egészségi kockázatai és a rákbetegek kezelése alatti és utáni mozgás szerepe is. Míg a korábbi kutatások elsősorban az egész életen végighúzódó inaktivitás és bizonyos daganatfajták összefüggéseit vizsgálták, addig az új, releváns tanulmány kifejezetten a daganat diagnózisa előtti és utáni inaktivitást és a túlélés esélyeit hasonlította össze.
Az eddig is ismert volt, hogy a fizikai aktivitás csökkenti számos betegség kialakulásának rizikóját, beleértve a daganatos betegségeket is, de a mozgásszegény életmód hatásait korábban kevésbé tanulmányozták. Az amerikai tudósok viszont arra alapoztak, hogy az inaktivitás az egészséges személyek és a daganatos betegek közt is rendkívül tipikus életforma, miközben utóbbiak betegségük és kezelésük során is speciális fizikai nehézségekkel néznek szembe. Éppen ezért 5807 rákos beteg adatait vizsgálták meg, amelyek a 2003 és 2016 közti időszakban keletkeztek. A szakemberek a fizikai aktivitás szintjét mérték fel abban a periódusban, amely egy évtizeddel a diagnózis előtt kezdődött és egy évvel a diagnózis után fejeződött be. Azokat a pácienseket, akik közepes vagy annál intenzívebb mozgást végeztek az adott időszak alatt (tehát pl. gyalogoltak, futottak, aerobikoztak vagy más, kardiojellegű mozgást végeztek), aktívnak minősítették, akik pedig nem mozogtak rendszeresen, azokat inaktívnak.
Döbbenetes eredmények
Az eredmények azt mutatták, hogy kezelés előtt és alatt is aktív személyek 40 százalékkal nagyobb arányban élték túl a daganatos betegséget, mint az inaktívak! Ez az eredmény érvényes volt számos különböző rákfajtára, beleérve a mell-, a vastagbél-, a prosztata-, a petefészek-, a vese-, a nyelőcső-, az endometriális és a bőrdaganatot is. Ráadásul az inaktivitás és a halálozás összefüggései akkor is érvényesek voltak, ha tekintetbe vették a páciens nemét, a tumor stádiumát, a dohányzást és a testtömegindexet is. Az elemzésből az is kiderül, hogy az alkalmankénti mozgás is jobb, mint a semmi, de a rendszeres fizikai aktivitás lehet az eredmények kulcsa. A heti három-négy alkalommal edzők érték el a legnagyobb egészségnyereséget, nagyobbat, mint a heti egy-két alkalommal. További nagyon fontos megállapítása a tanulmánynak, hogy azok a korábban inaktív páciensek, akik a diagnózis után kezdtek el mozogni, 30 százalékkal növelték a túlélési esélyeiket, és ebből a szempontból már a heti egy-két alkalom is sokat számított. Ezek a megállapítások mindenképpen nagy lendületet kell, hogy adjanak a rákbetegeknek, hiszen ilyen egyszerű módon rengeteget tehetnek magukért.
Egyre ismertebbek az összefüggések
A WHO európai uniós munkacsoportja 2015 év végén jelentette meg a Fizikai aktivitás 2016–2025 stratégiáját, amivel az egyik legmagasabb, nemzetközi szakmai szinten is ismertté, elismertté váltak a tények. Eszerint a 10 százalékos fizikaiaktivitásnövelés a teljes lakosság szintjén
- 25százalékos relatív csökkenést eredményezhet a szív-ér rendszeri betegségek, rosszindulatú daganatok, cukorbetegség és krónikus légúti megbetegedések okozta korai halálozás kockázatában;
- 25százalékos relatív csökkenést eredményezhet a magasvérnyomás-betegség előfordulásában,
- megállíthatja a cukorbetegség és az elhízás terjedését.
Szerencsére az életmódorvoslás eredményeit olyan erős bizonyítékok támasztják alá, hogy az orvosszakmát már önmagukban ezek is meggyőzik. Az ÉMOT feladata ezen bizonyítékok bemutatása, átadása a napi gyakorló orvosoknak, az oktatás előmozdítása. Annak a mindennapi gyakorlatba való átültetése, hogy a gyógyító szakemberek fel tudják mérni, mely esetekben használható az életmódorvoslás, milyen eredmények várhatóak tőle, mely eszközét mely szakemberek tudják hatékonyan alkalmazni.
