Nagy értékű adócsalást tárt fel a NAV

MH/MTI
2024. június 24. hétfő. 10:30

A NAV azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a csaknem száz munkavállalót foglalkoztató cég tetőlemezeket értékesített és műszaki kivitelezést vállalt gazdasági társaságoknak és magánszemélyeknek számla kiállítása nélkül.

Az értékesítésekből befolyó összegekre a „barna bevétel” jelzést használták a cégen belül. Ezeket külön kasszába gyűjtötték, amelyet a vállalkozó piros kasszának nevezett el. A bűnös úton befolyt bevételekről egészen pontos nyilvántartást vezettek, hogy később az esetlegesen felmerülő garanciális problémákat könnyen tudják kezelni – ismertette a vámhivatal.

A pénzügyi nyomozók megállapították, hogy az ügyvezető a vizsgálattal érintett időszakban csaknem 400 millió forint vagyoni hátrányt okozott a központi költségvetésnek, azaz nem vallotta és fizette be adóként.

Több mint kétszáz pénzügyőr: nyomozók, járőrök, revizorok és adatmentők kutattak a nagyszabású akcióban, melynek során a bűncselekmény elkövetését igazoló papíralapú és elektronikus bizonyítási eszközöket, továbbá nagy összegű készpénzt foglaltak le. A vagyoni hátrány megtérülése céljából zár alá vették a vállalkozás tulajdonában álló területet és a rajta található épületeket is – tudatta a NAV.

A tanúkihallgatások során kiderült, hogy volt olyan munkavállaló, aki az adózatlan értékesítés nyilvántartásában, más pedig a korábbi bizonyítékok megsemmisítésében is részt vett – olvasható a közleményben.

Elolvasom a cikket