Nem tudtak hibázni a spanyolok, búcsúztak az albánok

MH/MTI
2024. június 24. hétfő. 23:07
Frissítve: 2024. június 24. 23:25

A világ- és Európa-bajnok Jesus Navas pedig rekordot döntött, mivel 38 évesen és 216 naposan ő let minden idők legidősebb spanyol játékosa, aki világversenyen szerepel.

Az albánok annak a tudatában léptek pályára Düsseldorfban, hogy csak győzelem esetén marad esélyük a továbbjutásra. Ehhez képest nagy spanyol mezőnyfölénnyel indult a mérkőzés, a lendületesen letámadó ibériaiak már a 13. percben előnyben voltak. A brazil Sylvinho tanítványai a folytatásban is alig jutottak el a spanyol kapuig, Rayának a 44. percben akadt először komoly feladata.

Térfélcsere után Joselu szépségdíjas lövése épphogy elkerülte a kaput, de a La Roja ezt követően nem erőltette a támadásokat, az albán próbálkozásokból pedig többnyire hiányzott az átütőerő. A balkáni együttes a hajrában mindent egy lapra feltéve rohamozott, de a vereséget nem tudta elkerülni, és végül egy ponttal, csoportnegyedikként búcsúzott második világversenyétől.

A gól története: A 13. percben Olmo ugratta ki a jobb oldalon remek ütemben Torrest, aki 14 méterről kilőtte a hosszú alsó sarkot (1-0).

Spanyolország-Albánia 1-0 (1-0)

Düsseldorf, 40 586 néző, v.: Nyberg (svéd)
gólszerző: Torres (13.)
sárga lap: Vivian (90.), illetve Bajrami (66.), Berisha (89.)

Spanyolország: Raya – Navas, Vivian, Laporte (Le Normand, 46.), Grimaldo – Zubimendi, Merino – Ferran Torres (Yamal, 72.), Olmo (Baena, 84.), Oyarzabal (Lopez, 62.) – Joselu (Morata, 72.)

Albánia: Strakosha – Balliu, Mitaj, Ajeti, Djimsiti – Ramadani, Asllani – Asani (Muci, 81.), Bajrami (Hoxha, 70.), Laci (Berisha, 71.) – Manaj (Broja, 59.)

A végeredmény:
1. Spanyolország 3 3 – – 5-0 9 pont – továbbjutott
2. Olaszország 3 1 1 1 3-3 4 – továbbjutott
3. Horvátország 3 – 2 1 3-6 2
4. Albánia 3 – 1 2 3-5 1 – kiesett

Elolvasom a cikket