Százmillió a természettudományok oktatására

MH/ MTI
2024. június 24. hétfő. 21:29

A közlemény szerint az alapítvány 2023 decemberében először tette közzé felhívását a 100 millió forintos keretösszegre, amelyre a célintézmények maximum 10 millió forint értékben nyújthattak be olyan kérelmet, amelyek kifejezetten természettudományos oktatási infrastrukturális lehetőségek biztosítását, beszerzését, illetve ezek fejlesztését célozzák meg.

A felhívásra több száz érvényes kérelem érkezett, melyek közül az alapítvány kuratóriuma 35 intézményt választott ki, Budapesten hatot, valamint minden megyéből legalább egy intézményt. A megítélt támogatási összeg 49 százaléka gimnáziumokhoz, 15 százaléka általános iskolákhoz, 11 százaléka technikumokhoz kerül, 25 százaléka pedig többcélú intézmények kérelmének támogatását szolgálja majd. A kuratórium szem előtt tartotta, hogy a kiemelkedő teljesítményt nyújtó intézmények mellett országszerte a hátrányosabb helyzetben működő iskolákat is támogassa.

Pozitív elbírálásban részesített a kuratórium olyan igényeket, amelyek például természettudományos tantermek korszerűsítésére, elszívófülke-javításra, vákuumszivattyúk, analitikai mérlegek vásárlására irányultak.

A magas színvonalú természettudományos képzés elősegítése évtizedek óta központi szerepet tölt be a Richter támogatási tevékenységében, számtalan különböző formában járulva hozzá a terület fejlődéséhez. Ezt a célt erősíti ez az új támogatás is. A Richter a lehetőségeihez mérten a jövőben is tervez hasonló, iskolákat támogató felhívásokat közzétenni – írták a közleményben.

Elolvasom a cikket