A lengyelek elleni döntetlennel csoportmásodikak a franciák

MH/MTI
2024. június 25. kedd. 20:36
Frissítve: 2024. június 25. 20:38

Az Ausztria elleni első csoportmeccsen orrtörést szenvedő Mbappé ezúttal kezdőként kapott helyet – maszkban – a végső győzelemre is esélyesnek tartott franciáknál, de az ő jelenléte sem növelte a 2018-ban világbajnok, legutóbb vb-ezüstérmes együttes hatékonyságát a már tét nélkül játszó lengyelekkel szemben. Az első félidőben a franciák sok támadást vezettek, de nem tudtak élni a lehetőségeikkel.

A szünetre gól nélküli állással vonultak a csapatok, majd a folytatásnak óriási lendülettel vágott neki a francia válogatott. Ennek pedig hamar eredménye is lett, Dembélé ugyanis tizenegyest harcolt ki. Mbappé ebből a büntetőből szerezte meg első gólját a kontinenstornán, rövidesen pedig Deschamps három játékost is lecserélt, míg a másik oldalon kettős cserére került sor. Negyedórával a lefújás előtt videobírós ellenőrzést követően a lengyelek is tizenegyeshez jutottak, s bár meg kellett ismételni a büntetőt, Lewandowski másodszor már nem hibázott. A franciák a hajrában tovább küzdöttek a győztes gólért, de a sarat jól álló lengyel védelemmel nem tudtak mit kezdeni, így meg kellett elégedniük a döntetlennel és a csoport második helyével, mert időközben Berlinben az osztrákok 3-2-re verték a hollandokat és csoportelsőként jutottak a legjobb 16 közé.

A gólok története:

56. perc: Kiwior Dembélével szemben elkövetett szabálytalansága miatt tizenegyest ítélt a játékvezető a franciáknak, a büntetőt pedig Mbappé értékesítette (1-0).
79. perc: Tizenegyeshez jutott Lengyelország, a büntetőt Lewandowski előbb elhibázta, a játékvezető viszont megismételtette a pontrúgást, ugyanis Maignan kapus elmozdult a lövés pillanatában. Lewandowski második próbálkozásra már nem rontott és kiegyenlített (1-1).

Franciaország-Lengyelország 1-1 (0-0)
Dortmund, 59 728 néző, v.: Guida (olasz)
gólszerzők: Mbappé (56., 11-esből), illetve Lewandowski (79., 11-esből)
sárga lap: Rabiot (43.), illetve Zalewski (24.), Probierz (53.), Dawidowicz (89.), Swiderski (92.)

Franciaország: Maignan – Koundé, Upamecano, Saliba, T. Hérnandez – Tchouameni (Fofana, 81.), Kanté (Griezmann, 61.), Rabiot (Camavinga, 61.) – Dembélé (Kolo Muani, 86.), Mbappé, Barcola (Giroud, 61.)

Lengyelország: Skorupski – Bednarek, Dawidowicz, Kiwior – Frankowski, Moder, Zielinski, Zalewski (Skoras, 68.) – Szymanski (Swiderski, 68.), Lewandowski, Urbanski

Elolvasom a cikket