Kimondták az ultraortodoxok katonai behívásának jogosságát

MH/MTI
2024. június 25. kedd. 21:38

Az ügyben kilenctagúra kibővített legfelsőbb jogi grémium egyhangúlag úgy határozott, hogy „az államnak nincs felhatalmazása arra, hogy elrendelje a jesiva tanulók (a vallásos felsőfokú iskolák tanulóinak) toborzásától való általános tartózkodást, és nem lehet tovább pénzt utalni azoknak a jesiváknak, melyek diákjai nem kaptak felmentést a szolgálat alól”.

„Egy nehéz háború közepette az egyenlőtlenség terhe minden eddiginél égetőbb, és a kérdés fenntartható megoldását követeli meg” – írták a bírák arra hivatkozva, hogy jelenleg a katonák életüket is feláldozzák vagy kockáztatják Izraelért, miközben az ultraortodoxok túlnyomó többsége nem viseli ezeket a közterheket.

„A legdrágább dologgal, magával az élettel kapcsolatos diszkrimináció a legsúlyosabb diszkrimináció. Az ember hajlandó életét adni hazájának biztonságáért. Ezért cserébe nem vár semmilyen hasznot. Csak azt várja el, hogy mások is úgy viselkedjenek, mint ő” – ítélkeztek a bírók a katonai közteherviselést követelő petíciókra válaszolva.

A bíróság megállapította, hogy jogi keret hiányában nem lehet tovább állami pénzt utalni azon jesiva hallgatóknak, akik nem kaptak katonai felmentést, vagy akiknek a katonai szolgálatát nem halasztották el.

A bírák határozatukban azt is megjegyezték, hogy a legfelsőbb bíróság már több mint hét évvel ezelőtt alkotmányellenesnek minősítette a jogegyenlőség súlyos és erőteljes megsértése miatt a biztonsági szolgálatról szóló törvényt, amely lehetőséget adott a jesivákban tanulóknak arra, hogy elhalasszák szolgálatukat mindaddig, amíg teljes felmentést kapnak előrehaladott életkoruk miatt.

A bíróság szerint aláássa a besorolási kötelezettség létét a kormány azon állítása, miszerint a katonai hatóságok mérlegelési jogkört kapnak arról, hogy a lakosság mely csoportjait hívják be szolgálatra, mert a bevonulási kötelezettség egyformán vonatkozik az ország állampolgáraira. A kormánynak ez a véleménye emellett ellentmond a közigazgatási hatóság azon kötelezettségének is, hogy mérlegelési jogkörét méltányosan kell gyakorolnia.

A grémium hangsúlyozta, hogy „a biztonsági intézmények sürgősen munkaerőre szorulnak”.

A Fegyvertestvérek nevű szervezet, a Mozgalom a Kormányzati Minőségért és 240 magánkérelmező fordult petícióval az izraeli legfelsőbb bírósághoz a szerintük fennálló jogsérelem orvoslására. Beadványukban azt állították, hogy a kormány felhatalmazás nélkül döntött egy már érvényét vesztett rendelkezés alkalmazásáról, és a hadkötelezettségre vonatkozó rendelkezéseket az ország elsődleges alaptörvényeiben kell rögzíteni a kneszetben, s azoknak meg kell felelniük a jogegyenlőség elvének.

Az ultraortodox pártok miniszterei és parlamenti képviselői támadták a legfelsőbb bíróság döntését, amelyet a jobb- és baloldali pártok, valamint a petíció benyújtói egy emberként üdvözöltek.

Elolvasom a cikket