– A választási kampány utolsó szakaszában olyan hírek láttak napvilágot az AfD-vel kapcsolatban, amelyek magyar szempontból nehezen érthetők. Ilyen például Marie-Thérese Kaiser elítélése azért, mert felhívta a figyelmet a migránsok által elkövetett bűncselekményekre vagy bizonyos szempontból a Krah-ügy, amiben egyetlen bizonyítékot sem mutattak be a hatóságok. Következésképpen úgy tűnik, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága Németországban a megszűnés szélén áll, és a jogállamisággal is gondok vannak, mégis Nyugat-Európában mindenki Magyarországra mutogat. Ön mit gondol erről?
– Hadd foglaljam össze röviden: a liberális demokrácia nyugati modellje válságban van, és erre a Német Szövetségi Köztársaság egy szélsőséges példa. A berlini fal leomlása óta alkotmányos kereteit pusztán emancipációs célok töltik ki. A társadalmi pluralizmus az egyéni védelmi jogok fényében újraértelmeződött egy multikulturális önbeteljesítési küldetéssé. Az autochton többségi társadalomnak, amennyiben továbbra is annak tekinti magát, gyakorlatilag nincs többé politikai önérvényesítési joga: minden álláspontnak és pártnak, amennyiben igényt tart a legitimitásra, meg kell hajolnia az egyre inkább dogmatikus ideológiává formálódó „konszenzus” előtt: nem vitathatja a multikultit, az etnikai sokszínűséget, a genderfluiditást stb… Ez a rendszer részéről súlyos ellentmondásokhoz vezet, különösen a külföldiek által elkövetett erőszakos cselekmények megítélése tekintetében, amelyek statisztikailag megcáfolhatatlanok. Ha az AfD politikusai nyíltan kommunikálnak ezekről az alapvető problémákról, az automatikusan államüggyé válik. A helyzet egy szóval: tarthatatlan.
– Még egy idevágó kérdésem van, aztán beszéljünk a jövőről. Nagy-Britannia Afrikába, Olaszország Albániába akarja kitoloncolni a migránsokat, az EU pedig Tunéziában és Törökországban szeretne minél többet tartani, újabban pedig már az ukrán menekülteket is egyre többen visszaküldenék a háború sújtotta hazájukba. Ezeket a törekvéseket nem nagyon érte kritika, miközben az AfD-nek felhánytorgatták, hogy néhány politikusuk részt vett egy eseményen, ahol szóba került a nem integrálódó migránsok kitoloncolhatóságának kérdése. De van egy másik példám is: Rigában szabadon vonulgathattak minden évben az SS veteránjai, Finnországban pedig a fegyveres erők egyik szimbóluma konkrétan a horogkereszt volt egészen a közelmúltig, és az is csak keveseknek szúrja a szemét, hogy Ukrajnában a népirtó Sztyepan Banderából nemzeti hőst csináltak. Viszont az AfD-t még a Marine Le Pen vezette Identitás és Demokrácia frakcióból is kitették, mert az egyik politikusuk azt mondta, hogy Günter Grassra például aligha lehet háborús bűnösként tekinteni. Vagyis, a kettős mérce – illetve a kettős mércék nyilvánvalók. Miért tartják (tartanak) önöket (minket), karanténban?
– A fennálló, amerikaiak által uralt nemzetközi rendben Németország kulcsszerepet játszik a NATO hídfőjeként Közép-Európában. Ez a rend Európában a szövetségesek antifasiszta háború utáni konszenzusán alapszik, amely a nem szuverén Németországot a béke feltételeként határozza meg. Tehát amikor a politikai jobboldal felemelkedik Németországban, azt minden más európai államnál nagyobb veszélynek tekintik erre a rendre. A német nemzeti és így nem tisztán nyugati identitás újrafelfedezését ezért a történelem automatikus visszafejlődésének tekintik. Szerintem ez hülyeség, de ez megmagyarázza a nemzetközi reakciókat.
– Hogyan értékeli az EP-választás eredményét? A 15 mandátum, amit megszereztek, több, mint amennyi volt, de lényegesen kevesebb annál, amennyire mondjuk a tél folyamán számítani lehetett. Persze az is igaz, hogy ha a választási kampány tovább tart, akkor esetleg Iránnal és Észak-Koreával is hírbe hozták volna önöket, az pedig tovább rontott volna a helyzeten… Szóval, 15 mandátum. Mennyire elégedett ezzel az eredménnyel? És mit mond ez a német választók európai és belpolitikai elképzeléseiről?
– Pártunk történetének legjobb eredményét értük el ezen az EP-választáson, méghozzá a politikai és médiaestablishment több hónapos rágalomhadjárata ellenére. Ezt óriási sikernek tartom. Látható, hogy a német társadalom jelentősen növekvő része már nem bízik a fősodorhoz tartozó véleményformálókban, ehelyett a valódi ellenzéknek akar esélyt adni. Erre lehet építeni. Tisztességes feltételek mellett azt feltételezném, hogy a németek jó negyede ránk szavazna. És ezt a célt, ennek elérését kell kitűznünk magunk elé.
Tomasz Froelich, az Alternatíva Németországért EP-képviselője. Az AfD olyan álláspontokat képviselt, amelyek népszerűtlenek voltak, ugyanakkor utólag helyesnek bizonyultak. Így volt ez a migrációval, így volt ez az atomenergiával és így volt ez az ukrajnai háborúval kapcsolatban is
Fotó: Facebook/Tomasz Froelich
– Már a választások előtt mindenki azon csámcsogott, hogy Ursula von der Leyen szövetségest keres Giorgia Meloniban és rajta keresztül akár Marine Le Penben is. Ezzel együtt az Európai Néppárt vezetősége – függetlenül az erőviszonyok alakulásától – kijelentette, hogy a következő öt évben is a szocialistákkal és a liberálisokkal nagykoalícióban akar irányt szabni az EU-nak. Ilyen körülmények között mik a tervei az AfD-nek?
– Az AfD erőssége – más európai jobboldali pártokhoz képest is – az elvekhez való ragaszkodás: nem a pillanatnyi érdekek mentén, hanem meggyőződésből politizál, még akkor is, ha az ellenszél egyre durvább. Így volt ez a migrációval, így volt ez az atomenergiával, így volt ez a koronavírussal, így volt ez az ukrajnai háborúval kapcsolatban is. Az AfD olyan álláspontokat képviselt, amelyek népszerűtlenek voltak, ugyanakkor utólag helyesnek bizonyultak. Ez az egyik oka a felfelé ívelő választási trendünknek.
Úgy vélem, elengedhetetlen, hogy a következő években kikristályosodjon egy minden ízében európai jobboldal, amely Európát a világpolitikai színtér önálló szereplőjének tekinti, és nem akar sem amerikai műveleti zóna, sem orosz érdekszféra lenni. Ennek eléréséhez le kell győzni az anakronisztikus nemzeti-soviniszta ellenérzéseket. Az AfD ezt megértette, de néhány más európai jobboldali párt még nem.
A kialakulóban lévő többpólusú világrendnek ugyanis szüksége van egy európai pólusra is. Németország az EU legnépesebb országa és a legnagyobb gazdasága. Bizonyos értelemben pedig Németország maga Közép-Európa. Aki tehát jobboldali fordulatot keres Európában, nem hagyhatja figyelmen kívül az AfD-t. Bárcsak az európai jobboldal tisztességesebben bánna az AfD-vel, ahelyett, hogy elhatárolódik tőle, hogy a befutott erők, a fősodor kedvében járjon! Ők nem fogják megköszönni.
– Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének nemrégiben kiadott jelentése szerint ma már minden ötödik uniós polgár szegény, és minden negyedik gyermek szegénységben él. Ehhez képest az európai gazdaság megerősítésével a legtöbben csak a szlogenekben foglalkoznak. A valódi tettek pedig – mint Ukrajna támogatása Oroszország kapitulációjáig, a Kínával folytatott vámháború, amelyet többek között a Német Gépjárműipari Szövetség, a VDA is ellenez, a fojtogató irányelvek és szabványok deregulációjának elutasítása, az elhibázott agrárpolitikához való ragaszkodás és a vállalatok állami támogatásának tilalma – tovább gyengítik Európa versenyképességét. Mit gondol az EU és a német gazdaság helyzetéről, és milyen megoldásokat javasol az AfD?
– Európa szuverenitásának hiányát tükrözi a gazdasági helyzet is. Különösen Németországot gyengítette meg masszívan az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantása és a helyi ipar kivéreztetése. Aligha lehet majd túlélni egy Kínával szembeni, erőltetett kereskedelmi háborút – és ezt nemcsak a Német Szövetségi Köztársaságra értem, hanem az EU-ra is. Az Oroszországgal való geopolitikai konfrontációba menekülés bizonyosan nem fogja tudni megállítani ezeket a jelenlegi negatív tendenciákat. Ezért az európaiak részéről olyan fordulatra van szükség, amely egyensúlyra törekszik Oroszországgal, Kínával, az USA-val, sőt Iránnal is, mindenekelőtt a kölcsönös érdekek által vezérelt külpolitikán keresztül. Úgy tűnik, Orbán Viktor az egyetlen európai kormányfő, aki ezt megértette.
– Az AfD-t még mindig azzal vádolják, hogy DEXIT-et akar, holott ez már rég lekerült a napirendjükről, és inkább a Fideszhez hasonlóan reformokat sürgetnek. Egyfajta visszatérést az alapokhoz. A másik oldal, a föderalistáké, mivel másba nem tudnak kapaszkodni – hiszen az EU gazdasági és politikai súlya egyaránt csökken a világban –, kultúrharcot vív a progresszió jegyében és Oroszországgal riogat, miközben azt hangoztatja, hogy az unió a történelem legsikeresebb békeprojektje. De mit ér a béke jólét nélkül?És milyen változtatásokra lenne szükség annak elkerülése érdekében, hogy az EU végül saját magát számolja fel?
– Ahogy már utaltam rá, ha nem akarjuk, hogy az EU-t egy új entitás váltsa fel, akkor olyan európai gazdasági és katonai érdekközösséggé kell fejlődnie, amely önállóan és nem amerikai jelenlét révén tudja garantálni a békét a kontinensen belül. Mert ennek a viszonylagos békének (a kilencvenes évek eleji balkáni háborút gyakran elfelejtik) az az ára, hogy egy esetleges amerikai–orosz háború csataterévé válik. És ez a forgatókönyv egyre reálisabbnak tűnik. Ezért többrétegű átalakulási folyamatokra van szükség ahhoz, hogy az EU olyan intézménnyé váljon, amely valóban az európai népek érdekeit szolgálja, és nem csupán a szankciók és regulációk bürokráciája.
– Végezetül hadd kérdezzem meg, mit gondol az úgynevezett „európai értékekről”? Személy szerint két dolog jut eszembe azonnal, amikor arra gondolok, hogy mitől lesz Európa Európa. Az egyik az innováció (matematika, fizika, orvostudomány, földrajzi felfedezések stb. az ókor óta), a második a nemzeti szolidaritás (a gondoskodó állam: társadalombiztosítás, közoktatás, közegészségügy; szociális piacgazdaság; segítség és védelem saját polgárainknak és családjaiknak stb.) Az előbbi viszont hiánycikk az EU-ban, ami meg az utóbbit illeti, gyakran úgy tűnik, Brüsszelnek és az Európai Parlament többségének fontosabbak az amazóniai őslakosok, mint a született európaiak. Harmadik elemként idehozhatnám még a sokszínűséget: Európa a történelme során mindig is multikulturális volt abban az értelemben, hogy számos nemzet élt és virágzott egymás mellett, kölcsönhatásban állt egymással, és összekötötte őket az antik alapokon nyugvó keresztény magas kultúra. Na, hát ilyet se nagyon látni manapság… illetve, ami maradt belőle, azt igyekeznek végképp eltörölni. Tényleg érdekelne, mit gondol az AfD az európai értékek létéről, az identitásválságról és arról, hogy a világ minket kihívó része (Kína, az iszlám világ stb.) nagyon ragaszkodik a gyökereihez, és Európával ellentétben a múltjára építi a jövőjét.
– Európa a második világháború után intézményesen és kulturálisan amerikanizálódott. Ez azt jelenti, hogy az USA etnikai és kulturális diskurzusai átkerültek az EU-ba. Ennek megfelelően az őshonos európaiak létezése és kölcsönhatásban álló történelmük már nem a civilizációs önképünk kiindulópontja, hanem a hatvanas évek polgárjogi mozgalminak sablonjai által olyan valamivé értelmeződtek át, amit meg kell haladni. Mint az elején említettük, a domináns nyugati ideológia a dogmatikus multikulturalizmus, amely a liberális társadalompolitika csúcsának nyilvánítja az összes embercsoport mesterséges, világméretű, koncentrált térben történő összeolvasztását. Ez az olvasztótégely eszme nagyon amerikai, ugyanakkor mélységesen nem európai. Csak akkor állíthatjuk helyre az önképünket és fedezhetjük fel újra a valódi európai értékeket, ha megszüntetjük a tengerentúlról érkező baloldali-liberális importot, és végre leküzdjük Európa szellemi gyarmatosítását.
