A 199. Anna-bált rendezik július 27-én Balatonfüreden

MH/MTI
2024. június 26. szerda. 23:32

A Balatonfured.hu tájékoztatása szerint a bált hagyományosan az Anna Fesztivál kíséri, lesz operaest, szívhalászat, prímásgála és szerenádok éjszakája is. A bálozó nők ebben az évben halvány bíbor porcelán szívet viselhetnek majd, amelynek színét a Tagore sétány rózsalugasa ihlette – írták.

Idézték Bóka István (Fidesz–KDNP) polgármestert, aki kiemelte, hogy már készülnek a bál jövő évi 200 éves jubileumára, amely egybeesik Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulójával is. E két bicentenárium fontos Balatonfürednek – hangsúlyozta a polgármester.

Hozzátették: az Anna-bálra a város idén is meghívta a 18 éves balatonfüredi lányokat.

A bál előtt hagyományosan a Vaszary-villa kertjében gyülekeznek a résztvevők, innen indul majd a zenés menet a megújult Anna Grand Hotelbe.

A bálon az 1920–30-as évek világának zenéjét, hangulatát idézik meg, és itt szavazza meg a közönség azt a 15 lányt, akik közül a szakmai zsűri kiválasztja a bál szépét és udvarhölgyeit. A zsűri elnöke idén Csáky Attila filmproducer lesz.

Kositzky Anett fesztiváligazgató tájékoztatása szerint a bálon fellép majd Gájer Bálint, a Cotton Club Singers és Farkas Gábriel, a Mendelssohn Kamarazenekar pedig az egykori, híres Arizóna mulató világát és díváit idézi meg. Énekel Zséda, Szűcs Gabi és Kozma Orsolya, négy pár swing-sztepp táncos is műsort ad, továbbá fellép a sztepptánc-világbajnok Bóbis László is.

A Hagyományok Házával közösen ezúttal a magyar táncházakat bemutató gálaműsort rendeznek a Gyógy téren.

A bálon a Magyar Állami Operaház balettművészei táncolják a palotást, éjfélkor mutatják be a bál szépét és két udvarhölgyét, akik másnap a Kisfaludy Színpadon is bemutatkoznak, majd sétakocsikáznak a városban.

A bál szépeinek herendi porcelán serlegein a hagyományos Viktória-, Apponyi- és Rothschild-minták új színkombinációt kaptak.

A bál négyfogásos gálavacsoráján kacsaduettet, mangalica-erőlevest, borjúszüzet és gyöngytyúkmellet, valamint fehércsokoládé-szuflét tálalnak fel – írták.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg leendő férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848–49-es szabadságharc aradi tábornok-vértanúja lett.

Elolvasom a cikket