Kínos: Az új NATO-főtitkár semmit nem tud a hadseregekről

A szlovák lap bemutatta, hogy Mark Rutte egész életében Hágában élt, történelmet tanult, és nagy tisztelője Winston Churchillnek.

Rutte a Holland Királyság 50., leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke. 2006 és 2023 között a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) párt elnöke volt. A VVD 2010-es választási győzelmét követően két évvel a kormány összeomlott, a 2012-ben kiírt előrehozott választást újra megnyerte. A 2017-es választáson Rutte pártja megalakíthatta harmadik, négypárti koalícióját, amely 2021-ben egy családtámogatásokkal kapcsolatos botrány miatt lemondásra kényszerült. A kiírt választást ismét megnyerte, 2023-ban a kabinet azonban ismét megbukott a Hollandiába érkező bevándorlók számának korlátozásáról kirobbant vita során. Ezt követően az idén 57 éves politikus bejelentette, hogy nem indul a 2023-as előrehozott választáson.

A lap kiemelte, hogy Rutte már miniszterelnökként is egyértelműen állást foglalt Ukrajnával kapcsolatban – országa az elsők között ajánlotta fel Kijevnek az F–16-os vadászgépeket, és valószínűleg az elsők között fogja azokat leszállítani.

Elolvasom a cikket