Középpontban az illegális migráció

MH/ MTI
2024. június 26. szerda. 14:12

Bakondi György kiemelte: Magyarország minden lehetséges fórumon keresi azokat a megoldásokat, amelyek az európai emberek biztonságát szolgálják.

A Magyarországra a közelmúltban kiszabott pénzbüntetésről szólva úgy fogalmazott: az EU elsősorban a háborúval kapcsolatban kialakított magyar álláspont miatt büntet, és a célja a magyar kormány meggyengítése.

Arra kell törekedni, hogy „ezt a fajta politikai nyomásgyakorlást megállítsuk”, és az európai parlamenti választási eredményeket is figyelembe véve az emberek érdekeit képviselő elgondolások kerüljenek előtérbe – hangsúlyozta.

A magyar határőrizeti rendszernek 2015 óta két olyan eleme van, amely a biztonságot garantálja – mondta. Az egyik, hogy „illegálisan, erőszakosan, kerítésen át, bűnözők segítségével nem lehet belépni Magyarországra”; a másik pedig, hogy menekültstátuszt az EU-n kívül kell igényelni – ismertette a politikus.

Az illegális, jogellenes magatartást nem vezethet menekültstátuszhoz – mondta, hangsúlyozva, hogy a jelenlegi európai gyakorlat mégis ezt az irányt követi.

Emlékeztetett arra is, hogy nemcsak Magyarország védi kerítéssel a határait, hanem Görögország, Bulgária, Spanyolország és Ausztria is, valamint a Franciaországot Angliával összekötő alagút bejáratánál a két ország közösen épített kerítésrendszert. Kitért arra is, hogy Lengyelországban, Litvániában és Lettországban megkezdődött a kerítések építése.

Bakondi György – utalva arra, hogy az EU biztosa a litván kerítéssel összefüggésben azt mondta, hogy az a demokráciát védelmezni – kijelentette: a kerítés a belső rendet, az EU polgárainak a mindennapi életét védelmezi. Megjegyezte azt is, hogy míg máshol az EU támogatja a kerítések építését, addig Magyarország esetében azt súlyosan antidemokratikusnak és az EU alapértékeivel ellentétesnek tartja.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Orbán Viktor miniszterelnök és Giorgia Meloni olasz kormányfő hétfői találkozójával kapcsolatban a belbiztonsági főtanácsadó arról beszélt, hogy az olasz kormánynak innovatív és jelentős eredményeket mutató megoldásai vannak az illegális migráció kezelésére.

Azokat az országokat támogatják, ahonnan a migránsok elindulnak – mondta Bakondi György, hozzátéve, a magyar kormány álláspontja is az, hogy nem a problémát kell behozni az EU-ba, hanem oda kell vinni a segítséget, ahol baj van. Kifejtette, hogy Afrika népessége a következő húsz évben 750 millióval nő, és ha az afrikai országokból továbbra is sok száz millió ember útnak indul, ez az alapjaiban veszélyezteti majd Európa gazdasági, szociális, társadalmi rendjét és a közbiztonságot.

Véleménye szerint „rendkívül jelentős lenne”, ha az EU is a megoldásokat keresné, és nem abban látná a feladatát, amit a migrációs paktumban megfogalmazott, hogy kezelje és arányosan szétossza az érkezőket. Ezzel nem oldja meg a helyzetet, sőt, inkább meghívólevelet küld – figyelmeztetett a kockázatra Bakondi György.

Elolvasom a cikket