Megzsarolták Schumacher családját

Eleinte csak azt lehetett tudni, hogy zsarolással akart milliókat szerezni két férfi egy hírességtől, helyesebben a családjától. Az ügyészség sem árulta el, kikről van szó, ám kiderült, Michael Schumacher családja kárára követték el a bűncselekményt.

Az egyelőre nem tudni, hogyan és mivel zsarolták őket, de azt azonban igen, hogy nem ez az első eset: 2017-ben őrizetbe vettek egy 25 éves férfit, aki még 2016-ban zsaroló levelet küldött, Corinnának, és fenyegette a két gyermekét, Mick és Gina Maria Schumachert. A zsarolót akkor kilenc hónap felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották, továbbá 4500 eurós pénzbírságra és ötven óra társadalmi munkára, valamint arra kötelezték, hogy járjon terápiára – írja az M4 sport.

Michael Schumacher családjának ügyvédje korábban elárulta, hogy csaknem egy évtizeddel a síbaleset után sem adtak ki egészségügyi zárójelentést az F1-es pilótáról. Igyekeznek magánügyként kezelni a versenyző egészségi állapotát, ugyanis ha nem így tennének, folyamatosan tájákoztatni kellene a rajongókat és a médiát.

Schumacher felépülésében eleinte az egész világ reménykedett, de ma már tudni, hogy ez soha nem fog bekövetkezni. Testvére Ralf például arról beszélt, hogy a csúcstechnológiás orvosi kezelések ellenére „már semmi se olyan, mint régen”, és sajnos nem is lesz.

Elolvasom a cikket