Sportsebész: Varga Barnabás sérülése brutális

„Ez a sérülés brutális” – összegezte a sportsebész, aki kiemelte, hogy a skót kapus könyöke olyan helyen találta el Varga fejét, ahol a csontok eleve vékony falúak, ezért az ütés hatására a koponya orr- és szem alatti rész is összeroppant. A szakember szerint fennállt a veszélye annak is, hogy a szemgolyó csontos fala is megsérülhet, ami a szemmozgató izmok működését akadályozhatja.

„Szerencsére nem a legsúlyosabb törésről van szó, a rekonstrukció többféleképpen lehetséges. A német szakemberek minimális feltárással történő rekonstrukciót választottak, mely során belülről, az arcüregen keresztül rögzítették a sérült területet speciális lemezekkel.” – idézte Knoll Zsoltot a mandiner.hu.

Azt is elmondta a sportsebész, hogy a felépülés gyorsítása érdekében Varga egy speciális álarcban fog focizni, amely védi az orrát és az érintett területet.

Knoll Zsolt kiemelte, hogy Varga Barnabás gyógyulása nemcsak fizikai, hanem lelki kihívás is lesz. „Az a legnagyobb kérdés, hogy lelkileg hogyan tudja feldolgozni a sérülést. Ez megjósolhatatlan” – tette hozzá Knoll. Meglátása szerint akár egy évig is szükség lehet a maszk viselésére, amely pszichológiai biztonságot nyújthat a játékos számára.

Elolvasom a cikket