Thomas Bach: Az embereknek elegük van a gyűlöletből

MH/ MTI
2024. június 26. szerda. 21:57

Thomas Bach, a NOB elnöke egy szűk körű sajtóbeszélgetésen, melyen az egyedüli magyar résztvevő, a Nemzeti Sport kérdésére foglalta össze tapasztalatait a Ludovika Campuson rendezett, vasárnap véget ért viadalról.
„Először is gratulálok Budapestnek és Magyarországnak ehhez a nagyszerű sikerhez, valóban nagyon boldogok vagyunk mi is” – reagált arra, hogy a friss adatok szerint a négy nap alatt több mint 60 ezer látogató volt az eseményen, melyen sportmászásban, BMX freestyle-ban, gördeszkában és breaktáncban küzdöttek a résztvevők a párizsi kvótákért. A NOB elnöke kitért arra is, hogy a kvalifikációs esemény nagyon jó fogadtatásra talált a közösségi médiában, a digitális közösségben is. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokból és Japánból nagyon kiemelkedőek a visszajelzések, és a sikeren felbuzdulva, a párizsi olimpia után át kell gondolniuk a jövőbeni formátumát ennek az olimpiai kvalifikációs sorozatnak.
A Nemzeti Sport kérdezte az orosz és fehérorosz versenyzők részvételéről is Bachot. Az egykori vívó kiemelte, óriási hatása volt a gondolkodására és a tetteire annak, hogy ő maga bojkott miatt lemaradt a moszkvai olimpiáról.
„Mindig is azt vallottam, hogy egy sportolót nem lehet megbüntetni azért, amit az országa kormánya tesz, ha mindezt ő nem támogatja. Sőt, azért sem lehet őket megbüntetni, amit a nemzeti olimpiai bizottságuk tesz, ha ők nem támogatói mindennek” – fogalmazott, majd úgy folytatta, éppen ezért döntöttek úgy, hogy semlegesként ott lehessenek az olimpián olyan sportolók, akik nem támogatták az ukrajnai agressziót. Minden egyes esetben az illetékes bizottság ellenőrzi a részvételi jogosultságukat.
Thomas Bach friss tapasztalatokat megosztva beszélt az egy hónap múlva kezdődő párizsi olimpia előkészületeiről, az utolsó simításokról, a hangulat fokozódásáról. Kijelentette, hogy a beszámolók és a helyszíni tapasztalatai alapján Párizs 2024 készen áll.
„Más események kapcsán a hétvégén is jártam Párizsban, és minden beszélgetés során éreztem, láttam, tapasztaltam, hogy folyamatosan nő az izgatottság, és hogy a szervezőbizottság jól felkészült. Már a reptéren az olimpiai ötkarika fogadja az utazókat, ugyanez látható az Eiffel-torony előterében is, a Concorde téren pedig épülnek a lelátók.
Az elnök szerint az embereknek nagy elvárásaik vannak a játékokkal kapcsolatban a tekintetben, hogy az eseménynek egyesítő ereje lehet egy ilyen megosztott világban:

„Az embereknek világszerte elegük van a gyűlöletből, az agresszióból, az összetűzésekből, a rossz hírekből, az álhírekből, amelyekkel nap mint nap szembesülnek. Az szívből jön: vágynak valamire, ami újra összehoz minket, ami pozitív és valós híreket szolgáltat, amelyekből az látszik, mi történik tényszerűen. Ez ad reményt. Mindez együtt eredményezi azt a várakozást világszerte, ami megelőzi most a játékokat.”
A biztonság kérdését érintve Bach elmondta, Franciaországban mindent megtesznek ennek szavatolása érdekében, szorosan együttműködnek nemzetközi partnerekkel és több ország hírszerzésével. Átadják egymásnak a tudásukat, és emberi erőforrást is biztosítanak egymásnak a játékok előtt. Látható a magas szintű elköteleződés. Az elnök kiemelte: mindenki azt szeretné, ha biztonságos körülmények között zajlana le az olimpia.

Elolvasom a cikket