Zoran Milanovic újraindul az államfői tisztségért Horvátországban

MH/MTI
2024. június 26. szerda. 20:43

Milanovic újságíróknak nyilatkozva elmondta: a legtöbb tudása és tapasztalata neki van az összes lehetséges jelölt közül, de ez nem minden esetben „döntő jelentőségű”. Ezért szüksége lesz az SDP támogatására, több szempontból is, egyebek között szervezési okok miatt, hogy ne tudják „meglopni” – mondta.

Milanovic 1999-ben lett tagja a SDP-nek, 2007-ben pedig megválasztották a párt elnökének. Pártjával az első parlamenti választásokat elveszítette, de megőrizte pozícióját. 2011-ben a Kukurikú-koalíciónak nevezett balközép-liberális koalícióval nyert a választásokon, 2016-ig Horvátország miniszterelnöke volt.

2014-ben az SDP elveszítette az európai parlamenti választásokat, 2016-ban pedig a horvát parlamenti választásokat is. Milanovic ezt követően lemondott a pártelnöki tisztségéről, és vállalkozást indított: tanácsadói szolgáltatásokat nyújtott nyugat-balkáni országoknak. 2019-ben jelent meg újra a horvát közéletben, miután bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson. A választás második fordulójában Kolinda Grabar-Kitarovic leköszönő államfőt, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltjét utasította maga mögé.

A Crobarometer felmérése szerint Milanovic rendületlenül vezeti a legnépszerűbb politikusok listáját Horvátországban, 44 százalékkal az első helyen áll. Őt Andrej Plenkovic kormányfő, valamint Tomislav Tomasevic, Zágráb polgármestere követi 37-37 százalékkal.

Horvátországban a kormány és a parlament a fő végrehajtó, illetve döntéshozó szerv, de az elnök beleszólhat a külpolitikai irányvonal alakításába. Az államfőt közvetlenül választják meg, mandátuma öt évre szól, és jórészt protokolláris feladatok ellátására korlátozódik. A horvát alkotmány értelmében az elnök legfeljebb egyszer választható újra.

Elolvasom a cikket