Árverésre bocsátják Kafka levelét

MH/ MTI
2024. június 27. csütörtök. 8:19
Frissítve: 2024. június 27. 8:25

A német nyelvű, egyoldalas levélért, amelyben barátjának arról számolt be, hogy úgy érzi, már nem tud írni, az előzetes becslés szerint akár 90 ezer fontos (42 millió forintos) árat is kifizethet egy gyűjtő.

A levelet feltehetőleg válaszként küldte egy felkérésre, hogy küldjön anyagot a Die Gefährten irodalmi újságba. Kafka válaszában elárulta, hogy már három éve semmit sem írt.

Az árverési ház közlése szerint a levelet az észak-olaszországi Meranóból küldte 1920 áprilisa és júniusa között, ahol tuberkolózisa miatt kezelték egy szanatóriumban. Az írót 1917-ben diagnosztizálták a súlyos tüdőbajjal, de a levélben betegségéről nem írt.

Gabriel Heaton, a Sotheby’s könyv- és kéziratszakértője elmondta, hogy Kafka az élete vége felé írt megható levélben kétségbeesésének ad hangot írói válsága miatt, és arról is ír, mennyire szeretne ismét dolgozni.

„Testileg nagyon legyengült, mégis nagyon intenzív levelezést folytat élete utolsó nagy szerelmével, az író-fordító Milena Pollakova-Jesenskával, ami képes felszítani megújuló kreativitását. Tehát miközben kétségbe van esve, valójában csodálatos új írásai születnek még” – fogalmazott a szakértő.

Kafka ezt követően írta A kastély és Az éhezőművész című műveit. Az író 40 éves korában, 1924. június 3-án hunyt el.

Az árverésre bocsátott levelet Ehrenstein elküldte a képzőművész Dolly Perutznek. A levelet az Ehrenstein által használt borítékkal árverezik el.

Elolvasom a cikket