Gálfi Dalma is főtáblára jutott

MH/ MTI
2024. június 27. csütörtök. 20:33
Frissítve: 2024. június 27. 20:35

A selejtező 18. kiemeltje a csütörtöki harmadik fordulóban a nyolcadikként rangsorolt szerb Olga Daniloviccsal (116.) találkozott, aki hiába áll 12 hellyel Gálfi (128.) előtt a világranglistán, az első játszmában nem tudott méltó ellenfele lenni a magyar teniszezőnek.

A 25 éves Gálfi Dalma az első szettben csupán egy játékot veszített el és mindössze 23 perc alatt került játszmaelőnybe. A lendületét azonban nem tudta továbbvinni a folytatásra és a szerb játékos 2:1-es vezetésénél elvette a magyar adogatását. Gálfi ezt követően 3:4-nél visszabrékelt, majd a következő játékot 0–40-ről fordította meg. A játszmáról végül rövidítés döntött, amiben végig a magyar volt előnyben, s már 5–2-re is vezetett, de Danilovic 5–5-nél és 6–6-nál is egyenlített. Ezt követően a szerb ismét elveszítette szerváját, Gálfi Dalma pedig 7–6-nál kiszerválta a szettet és a mérkőzést.

Ezzel eldőlt, hogy a főtábla pénteki sorsolásán négy magyar játékos lesz érdekelt, a nőknél Udvardy és Gálfi, míg a férfiaknál az egyaránt alanyi jogon főtáblás Marozsán Fábián és Fucsovics Márton.

A selejtezőben Bondár Anna (93.) és Piros Zsombor (183.) az első körben búcsúzott.

Eredmény:
selejtező, 3. forduló:
———————-
Gálfi Dalma (18.)–Olga Danilovic (szerb, 8.) 6:1, 7:6 (8–6)
korábban:
Udvardy Panna (30.)–Gergana Topalova (bolgár) 6:1, 6:3.

Elolvasom a cikket