A valódi kétszikűekhez tartozó citrusformák vagy citrusfélék alcsaládjának ma már számtalan, világszerte jól ismert gyümölcse van, a narancstól a mandarinon át a grépfrútig, a kumkvattól a pomelóig. Bár manapság elsősorban a végeláthatatlan olasz és spanyol ültetvényekhez társítjuk őket, valójában nem őshonosak az öreg kontinensen, eredetileg Kelet- és Dél-Ázsiában fejlődtek ki.
Európában először a Citrus medica, azaz a citronád, cedrát citrom, keserű citrom néven ismeretes faj példányai jelentek meg, ezekről már a Kr. e. IV–III. században élő természettudós és filozófus Theophrasztosz, az athéni peripatetikus iskolában Arisztotelész tanítványa és utódja, „a botanika atyja” is említést tett.
Állítólag Nagy Sándor volt az, aki hódításaiból visszatérve elhozta Ázsiából, de ezt a feltevést nem sok érv támasztja alá.
A citrom és a keserű narancs mindenesetre már az I. században jól ismert és keresett luxustermék volt Európában, az éghajlati viszonyok azonban nem kedveztek a termesztésének. A gazdálkodók ráébredtek, hogy a citrusfák és cserjék igen kényesek az elemekre, így lepellel és másféle védelemmel próbálták óvni az időjárás viszontagságaitól. Valószínűleg a XV. században, de a XVI. század közepére biztosan kifejlesztették Itáliában a melegházat, az üvegburkolatú szerkezet kellő fényt, levegőt és meleget biztosított ahhoz, hogy a citrusok jól érezzék magukat. A találmány révén a felsőbb rétegekben divat lett a citrustermesztés, valósággal státuszszimbólummá vált.
Nagyjából ugyanekkor, a XVI. század elején portugál kereskedők az édes narancsot is megismertették az európai fogyasztókkal. Eleinte messze nem voltak annyira népszerűek, mint keserű rokonaik, de a XVII. századtól már igencsak rákapott a vásárlóközönség, megalapozva a ma már rendkívül jövedelmező üzletágat.
