Szexragadozó taxishiéna vadászott ittas nőkre a budapesti éjszakában

Rokonai gyűrűjében érkezett június 28-án pénteken a tárgyalására az a férfi, aki taxisnak kiadva magát, ittas nőkre vadászott Budapesten. Kettőt az autójában molesztált, míg a harmadikat meg is erőszakolta. Z. Györgyöt a gyerekei és a felesége is elkísérte a tárgyalásra, ahol először az egyik sértettel nézhettek farkasszemet, majd az ítéletet is végighallgathatták. Többen el is sírták magukat…

A megrendelt taxi helyett szexragadozó érkezett

2021 őszéig Z. György – részben engedély nélkül – taxisként dolgozott. 2021. augusztus 8-án hajnalban felvette az egyik súlyosan ittas állapotban lévő fiatal lányt. Végül az alkohol miatt védekezésre képtelen állapotát kihasználva őt megerőszakolta és orális szexre kényszerítette. Ezután néhány hónapra rá még két utasát zaklatta szexuálisan, de nekik sikerült megmenekülniük. A lányok minden esetben applikáción keresztül hívtak maguknak taxit, mire György állt meg mellettük autóval. Azt hazudta, hogy a rendelésre érkezett, emiatt a lányok gyanútlanul beszálltak hozzá. Az áldozatok minden esetben egyedül voltak és többé-kevésbé ittas állapotban várták a taxit.

„Ha nem tudod a szlogent, egy kis franciáért cserébe elárulhatom neked”

A pénteki tárgyalási napon a bíróságon tanúként meg kellett jelennie az egyik lánynak, akit György molesztált az autó ülésén. A bíró előtt megtörtént a szembesítés: a lány kétséget kizáróan felismerte a taxishiénát, majd elmondta, hogy mit tett vele a férfi.

Épp egy szórakozóhelyről jöttem, de mivel általában vezetni szoktam, ezért nem iszom ilyen esetekben sem túl sok alkoholt. Hívtam egy taxit, majd amikor megállt ez a férfi, elkérte a nevemet, majd én beszálltam hozzá. Már az furcsa volt, hogy nem kellett túl messzire vinnie, mégis több mint tízezer forintot kért el tőlem. Ezután elkezdte mondani, hogy mivel én vagyok a tizedik utas, ezért jutalmat kapok, ha tudom a cég szlogenjét. Mivel én nem tudtam, felajánlotta, hogy segít nekem. Elárulja egy kis franciázásért cserébe, amivel egyértelműen az orális szexre utalt. Elutasítottam a férfit, de ő mégis fogdosni kezdett. Ekkor én önvédelemből négyszer-ötször megütöttem az arcát. Kiszálltam és azonnal felírtam a rendszámát, majd be is jelentettem a társaságnál azt, ami történt. Azután a rendőrségen is.

A férfi családja kiborult az ítéleten

A perbeszédek után a bíró Z. Györgyhöz fordult, hogy meghallgassa az utolsó szó jogán. A férfi ezúttal sem ismerte be a szexuális erőszakot, egyszerűen csak annyit mondott:

„Dolgozni szeretnék, segíteni a családomnak.”

Ezután az ítélethirdetés következett, ahol a bíró elsőfokon hét év börtönre és hét év közügyektől való eltiltásra ítélte a szexragadozót. Z. György rezzenéstelen arccal hallgatta az ítéletet és védőjével együtt fellebbezett. Azonban a férfi felesége sokkot kapott, ő az egyik lányával együtt azonnal kirohant a tárgyalóteremből. Ezután kitértek arra is, hogy a jelenleg házi őrizetben lévő férfit letartóztassák-e vagy sem. Végül a bíró úgy döntött, hogy – mivel Z. György minden tárgyaláson pontosan megjelent és nem szegte meg a házi őrizet szabályait – otthon maradhat a másodfokú tárgyalásig. Erre a férfi és a rokonsága is annyira megkönnyebbült, hogy többen könnyekben törtek ki.

Másodfokon folytatódik az ügy és kiderül, hogy pontosan mikor és hány évre kell börtönbe vonulnia a nőkre vadászó taxishiénának.

Elolvasom a cikket