Az újonc Georgia próbálja megállítani a favorit spanyolokat

MH/MTI
2024. június 29. szombat. 14:55
Frissítve: 2024. június 29. 14:59

Luis de la Fuente kapitány együttese – a mezőnyben egyedüliként – százszázalékos teljesítménnyel és kapott gól nélkül menetelt tovább a csoportkörből még úgy is, hogy Albánia ellen csak a „B csapat” állt ki. A szakvezető számára némi gondot jelenthet a házi Eb-korrekorder, 38 éves Jesus Navas kisebb sérülése, ugyanakkor ismét számíthat a legutóbb eltiltott Rodrira.

A világranglistán nyolcadik ibériaiaknak alighanem az egyik kedvenc ellenfelük a kaukázusi válogatott, amelyről az elmúlt Eb-selejtezőről is kedves emlékeket őrizhetnek: Tbilisziben 7–1-gyel gólparádét tartottak szeptemberben, ez volt Georgia történetének legsúlyosabb veresége. Azon a meccsen lett a 16 éves Lamine Yamal hazája legfiatalabb válogatottja és gólszerzője is. Az egymás elleni hét mérkőzésből hat spanyol siker mellett egyszer a kelet-európaiak nyertek, méghozzá 2016-ban egy barátságos meccsen Getafében.

„Az, hogy favoritok vagyunk, önmagában nem jelent semmit – mondta szokásos óvatosságával a spanyol kapitány. – A csapat jól teljesít, de nem szabad elszállnunk. Sokat várunk magunktól, de két lábbal a földön maradunk” – tette hozzá.

Némileg sarkosabb véleményt fogalmazott meg a 21 éves Nico Williams, aki közölte: egyetlen csapat sem jobb náluk az Eb-n.

A FIFA-rangsorban 74. Georgia váratlan továbbjutása sokak szerint remekül indokolja az Eb-k 24 csapatosra való felduzzasztását. Willy Sagnol szakvezető tanítványai emlékezetes mérkőzésen verték meg szerdán Portugáliát 2–0-ra, s az olasz Napolit erősítő Georgi Mikautadze már három gólnál jár a kontinenstornán.

„Még nem végeztünk. Eszünk ágában sincs elköszönni még akkor sem, ha a csoportkör legjobbja következik. Nekünk nincs veszítenivalónk – szögezte le a francia szakvezető, akinek együtteséről De la Fuente is elismerően beszélt. – Minden tiszteletem az ellenfélé, nagyszerű tornát futnak, és a legjobbunkat kell nyújtanunk ellenük” – mondta.

A spanyolok ötvenedik Eb-meccsükre készülnek, a mérlegük 24 győzelem, 15 döntetlen és tíz vereség. Ennél több mérkőzést csak a németek vívtak a kontinenstornákon (56). A Roja hívei abban bíznak, hogy megszakad egy sajátos sorozat: a világversenyek kieséses szakaszában a gárda elmúlt három találkozója 11-es párbajjal zárult. Bizakodásra adhat okot ugyanakkor, hogy az előző tíz évben a spanyolok 40 találkozón csak egyszer kaptak ki a világranglistán 50-en kívüli ellenféltől – más kérdés, hogy az éppen a getafei 0–1 volt Georgia ellen.

A kölni csata győztesére a házigazda Németország vagy Dánia vár a negyeddöntőben.

A vasárnap 21 órakor kezdődő találkozót az M4 Sport élőben közvetíti, a mérkőzés játékvezetője a francia François Letexier lesz.

A várható kezdőcsapatok:
—————————

Spanyolország:
Simon – Carvajal, Le Normand, Laporte, Cucurella – Rodri – Pedri, Ruiz – Yamal, Morata, Williams

Georgia:
Mamardasvili – Kakabadze, Gvelesziani, Kasia, Locsosvili, Dvali – Csakvetadze, Kiteisvili, Kocsorasvili – Mikautadze, Kvarachelia

Elolvasom a cikket