Ferenc pápa: Szent Péter és Szent Pál történetében az ajtók kinyílnak

MH/MTI
2024. június 29. szombat. 16:05
Frissítve: 2024. június 29. 16:14

A katolikus egyházfő a Szent Péter-bazilikában mondott beszédét az utóbbi egy évben kinevezett metropolita érsekekhez intézte. Metropolitának nevezik azt az érseket, akinek saját egyházmegyéjén túl az egyháztartományt alkotó szomszédos egyházmegyék felett is van bizonyos kormányzati hatalma.

A pápa hangsúlyozta, hogy az érsekeknek, Szent Péterrel közösségben, buzgó pásztoroknak kell lenniük, megnyitva az Evangélium kapuit, és „szolgálatukkal hozzájárulva a nyitott ajtajú egyház és társadalom megépítéséhez”.

A katolikus egyházfő emlékeztetett, hogy a december 24. éjszakáján kezdődő szent év is a római bazilikák úgynevezett szent kapuinak a kitárásával kezdődik majd, mivel „Szent Péter és Szent Pál történetében az ajtók kinyílnak”.

A két apostol június 29-i ünnepnapján a pápa a hagyománynak megfelelően megáldotta a palliumot: a római egyházzal való közösséget jelképező pallium a liturgiai viselet részét képezi, a miseruha fölött, a nyakon helyezik el.

Egy öt centiméter széles, hat kis fekete selyemkereszttel díszített, elöl és hátul pántban végződő stólaszerű gyapjúszalagról van szó. Elkészítését ősi hagyományok szabályozzák: a római Trastevere-negyedben található Szent Cecília-kolostor apácái kézzel szövik a palliumot.

Az idén negyvenkét metropolita érseket neveztek ki Olaszországból éppúgy, mint Horvátországból, Tanzániából és a Szamoa-szigetekről is.

Ferenc pápa köszöntötte a szertartáson szokás szerint részt vevő konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus küldöttségét.

A mise után a Szent Péter téren délben elhangzott beszédében Ferenc pápa azt mondta, Jézus nem azzal a feladattal bízta meg Pétert, hogy „torlaszolja el otthona kapuit, és csak kevés, válogatott vendégnek adjon belépést, hanem azzal bízta meg, hogy segítsen mindenkinek megtalálni az utat a belépéshez…, mindenki, mindenki, mindenki beléphet”.

Ferenc pápa megemlékezett két ukrajnai görögkatolikus pap szabadulásáról, akik még 2022-ben estek orosz fogságba. A pápa minden fogoly szabadon engedését sürgette.

Szent Péter és Szent Pál névnapja Róma városában piros betűs ünnepnek számít. Püspöki ruhába öltöztetik Szent Péter szobrát, amely a Szent Péter-bazilikában áll. Ezen a hétvégén zöld virágfüzérekkel díszítik a bazilika homlokzatát, és a Szent Péter térre vezető úton virágkompozíciókat raktak ki.

Este rendkívüli tűzijátékot rendeznek a Vatikánnal szomszédos Angyalvárnál egy 1400-as hagyományt idézve fel.

Vasárnap a világ templomaiban gyűjtést tartanak, amelynek bevételét, az úgynevezett Péter-filléreket a pápa karitatív célokra használja fel. A Vatikán most közölte a 2023-as elszámolást: tavaly 52 millió euró adomány érkezett a templomi gyűjtésekből, átutalásokból és más felajánlásokból, a legtöbb az Egyesült Államokból, Olaszországból és Brazíliából. Ferenc pápa tavaly több mint 109 millió eurót fordított jótékony célokra.

Elolvasom a cikket