Sikerült eloltani az Athén határában pusztító erdőtüzet

MH/MTI
2024. június 30. vasárnap. 18:31
Frissítve: 2024. június 30. 18:39

A görög hatóságok tizenöt helikoptert, illetve repülőgépet, valamint tűzoltók százait vetették be a lángok megfékezésére a fővárostól nagyjából húsz kilométerre található sűrű erdőségben.

Az erdőtűz szombaton ütött ki egy olyan térségben, ahol hosszabb ideje nem volt csapadék, és hetek óta 35 Celsius-fokot is meghaladó hőhullám tombol. Szombaton ráadásul heves széllökések is voltak, amelyek a füstfelhőket a főváros felé fújták, ahol számos kerületben lehetett érezni az égett szagot, és hamu is hullott.

„A nehézségek még csak most kezdődnek. Folyamatosan aggódunk” – írta Micotákisz a Facebookon.

A tűzoltóság vasárnap közölte, hogy Közép-Görögország szinte minden régiójában tüzek ütöttek ki, ahogy több szigeten is; a legsúlyosabb a helyzet Szérifosz szigetén, ahol hat faluból is ki kellett ideiglenesen telepíteni az embereket. Szérifosz polgármestere az ERT közszolgálati rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy azt a tüzet is sikerült az éjszaka folyamán ellenőrzés alá vonni.

Athéntól keletre, Szúnion és a mintegy kilencven kilométerre északra található Halkida településénél több kisebb erdőtűz is tombolt, s az ERT értesülése szerint több épület is a lángok martalékává vállt.

Az erdőtüzek térségében nincsenek turisztikai létesítmények – idézte az állami tévé a hatóságokat.

Meteorológusok szerint az országban az elmúlt tél volt a legmelegebb a feljegyzések kezdete óta, amely kedvez további erdőtüzek keletkezésének idén.

Elolvasom a cikket