Csak a tizenegyesek döntöttek: Drámai csata után a portugálok jutottak a legjobb 8 közé

MH/MTI
2024. július 1. hétfő. 23:46
Frissítve: 2024. július 1. 23:55

A 2016-ban Európa-bajnok portugálok nagy lendülettel vetették bele magukat a mérkőzésbe, több ígéretes helyzetet is kialakítottak, később azonban kiegyenlítettebbé vált a játék, és alábbhagytak a rohamok. Cristiano Ronaldo a keresztléc fölé lőtt szabadrúgásból, majd fejjel veszélyeztetett, az első félidő utolsó másodpercében pedig Joao Palhinha találata el a kapufát. Mindeközben a szlovénoknak is voltak kisebb lehetőségeik.

A második félidő hasonló forgatókönyv szerint zajlott: nyomasztó labdabirtoklási fölényben voltak Ronaldóék, akik nagyobb helyezeteket dolgoztak ki, és bár a túloldalon is akadtak lehetőségek, a rendes játékidőben az öt szlovén és a 12 portugál kapuralövésből sem lett gól.

A hosszabbítás is eseménydús volt: Ronaldo büntetőből sem talált be – sorozatban 24 sikeres tizenegyes után rontott ismét -, majd Pepe nagy hibája után Benjamin Sesko került óriási ziccerbe, de azt Diogo Costa védte bravúrral. Matjaz Kek szlovén szövetségi kapitány piros lapot kapott, ezért elküldték a kispadtól.

A tizenegyespárbajban Josip Ilicic, Jure Balkovec és Benjamin Verbic lövését is kivédte Costa, akinek honfitársai nem hibáztak, így a portugálok jutottak tovább.

Portugália-Szlovénia 0-0, tizenegyesekkel 3-0
Frankfurt, 46 576 néző, v.: Daniele Orsato (olasz)
sárga lap: Cancelo (107.), illetve Drkusic (32.), Karnicnik (37.), Gorenc Stankovic (101.), Bijol (106.), Balkovec (107.)

Portugália: D. Costa – Cancelo (Semedo, 117.), Días, Pepe (Neves, 117.), Mendes – Vitinha (Diogo Jota, 65.), Palhinha, B. Fernandes – B. Silva, Ronaldo, Leao (Conceicao, 76.)

Szlovénia: Oblak – Karnicnik, Drkusic, Bijol, Balkovec – Stojanovic (Verbic, 86.), Gnezda Cerin, Elsník (Ilicic, 106.), Mlakar (Gorenc Stankovic, 76.) – Sporar (Celar, 76.), Sesko

A portugálok pénteken Hamburgban a franciákkal játszanak a negyeddöntőben.

Elolvasom a cikket