MH/ MTI
2024. július 1. hétfő. 22:17
A 3776 méter magas Fudzsi hegy csúcsára vezető Josida-ösvényen félúton található állomásnál állítottak fel egy kaput. A mászóknak 2000 jent (4500 forintot) kell fizetniük, és naponta csak négyezer embert engednek fel a hegyre, amely egyre zsúfoltabb és szennyezettebb lett a sok turista miatt.
A Jamanasi és Sizuoka prefektúrában magasodó Fudzsin, amely 136 kilométerre van Tokiótól, szeptember 10-ig tart a mászószezon, azt követően ugyanis már túl hideggé és havassá válik az időjárás a túrázáshoz.
A japán környezetvédelmi minisztérium közlése szerint évente mintegy 300 ezer hegymászó indul a Fudzsira, többségük kora hajnalban vág neki, hogy napkeltére érjen fel a csúcsra.
A 2000 jenes díjért a túrázók egy olyan karperecet kapnak, amellyel hajnali három és délután négy között lehetnek az ösvényen. Azokra azonban nem vonatkozik a szabály, akik előzetes foglalással a csúcs közelében lévő valamelyik hegyi fogadóban szállnak meg.
A legtöbb túrázó szeretné a napfelkeltét a csúcson tölteni.
A beszedett díjakat az ösvényen túrázók nagyobb biztonságára és a környezet rendben tartására fordítják.
A Fudzsi 2013 óta tartozik az UNESCO kulturális világörökségi helyszínei közé.