Késeléssel végződő családi viták

MH
2024. július 1. hétfő. 22:02

Egy családi vita közben egy 19 éves férfi késsel többször megszúrta a sógorát Kecskeméten a Baon.hu beszámolója szerint. Az idősebb férfit kórházba szállították, ahol kiderült, hogy életveszélyesen megsérült. A rendőrök elfogták a szurkálót, és őrizetbe vették. Életveszélyt okozó testi sértés miatt indított nyomozást a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A férfit kihallgatták, és kezdeményezték a letartóztatását.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy elszámolási vita során mellkason szúrta élettársa fiát.

A vád szerint a román állampolgárságú férfi és az élettársa fia nem voltak haragos viszonyban, külföldön is dolgoztak együtt, ugyanakkor kölcsönösen tartoztak egymásnak. A férfi 2023 októberében külföldi munkavégzést követően hazatért, és telefonon felvette a kapcsolatot anyja élettársával annak érdekében, hogy a korábbi bérleményükben tárolt használati tárgyait, műszaki cikkeit magához vegye.

Az élettárs közölte, hogy időközben azokat egy rokonához átszállította. Ezt a férfi nehezményezte, emiatt vita alakult ki közöttük. Még aznap délelőtt társaival együtt megjelent az ingóságok tárolási helyeként megjelölt lajosmizsei ingatlannál, ahol az élettárs és a családtagjai is ott tartózkodtak. A jelenlévők között vita alakult ki a tárgyak átadása, illetve a kölcsönös tartozás rendezésének módja miatt.

Az élettárs és a férfi dulakodni kezdett egymással a ház teraszán, ráncigálták és kölcsönösen torkon ragadták egymást. Ekkor a vádlott a nadrágja zsebéből elővett egy bicskát, és mellkason szúrta ellenfelét. A férfi ugyan ellökte magától a támadót, ő azonban a késsel újból lesújtva a vállán is megsebesítette.

Az ügyészség a román férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja, és ezért vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, továbbá Magyarország területéről kiutasítását indítványozta. Az elfogása óta letartóztatásban lévő férfi bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Elolvasom a cikket