Még átúszhatja a Balatont

Idén is kiemelt fontosságú a biztonság, ezért létszámlimitet szabnak a szervezők, és szokás szerint csak megfelelő időjárási körülmények között indítják el a versenyt.

A negyvenkettedik rajtjára készül a hetvenéves budakeszi Gurbán Béla, aki legelső hivatalos Balaton-átúszás óta egyetlenegy versenyt sem hagyott ki: „Annyi a titok, hogy nincs titok! Átlagos fizikai állapotban lévő emberek nyugodt tempóban, tökéletesen biztonságos körülmények között át tudják úszni a Balatont. Amikor megérkezem Boglárra, mindig hátranézek, és két dolog jár a fejemben: az egyik, hogy a Balaton csodálatos, a másik pedig, hogy ismét sikerült legyőznöm magam. Minden évben úgy jövök ki a vízből, hogy a következő nyarat sem szabad kihagyni. Bízom benne, hogy egyszer teljesül az az álmom, hogy a hat unokámmal együtt úszhatok” – mondta a budakeszi nagypapa.
Ezúttal is két táv közül választhatnak az úszók: a hagyományos, 5,2 kilométeres, Révfülöp és Balatonboglár közötti táv mellett lehetőség van a 2,6 kilométeres féltáv teljesítésére (ennek a futamnak a résztvevői a déli partról indulnak, és oda is érkeznek), sőt 2021 óta egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Balaton-áthúzás, vagyis SUP-pal is át lehet szelni a tavat.

Elolvasom a cikket