277 állatvédő civil szervezet nyert el támogatást

MH/MTI
2024. július 2. kedd. 20:45

Ovádi Péter elmondta, a május elején meghirdetett pályázatra 283 pályázat érkezet, ebből 277-et részesítenek támogatásban.

Minden formailag helyes pályázat támogatást nyert el – jegyezte meg.

A kormánybiztos nagy eredményként értékelte azt, hogy a nyertes pályázatok közül 237 társállatokkal foglalkozik. Emellett a nyertes pályázatok száma majdnem százzal nőtt a korábbihoz képest – mondta.

Ovádi Péter közölte, 40 nyertes pályázat mentőkutyákkal, valamint vadonélő, illetve haszonállatokkal foglalkozik.

A pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 300 ezer forinttól tízmillió forintig terjedhetett.

A kormánybiztos elmondta, szervezetenként átlagosan körülbelül 1,8 millió forintot tudnak biztosítani. A legkisebb vissza nem térítendő támogatási összegben, 300 ezer forintban két pályázó részesül.

A nyertesek listája a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – bgazrt.hu/megjelentek-az-allatvedo-szervezetek-tamogatasa-cimu-palyazati-kiiras-eredmenyei/ – honlapján elérhető.

Ovádi Péter kiemelte, az állatvédelem legfontosabb szereplői a civil szervezetek. Ezeknek az állatvédő szervezeteknek nagyon sokat köszönhetünk, ezért minden eszközzel megpróbálják támogatni őket – tette hozzá.

A kormánybiztos emlékeztetett, 2022-ben is írtak ki 500 millió forintos keretösszegű pályázatot a civileknek, akkor 187 szervezetet tudtak támogatni.

Ovádi Péter megköszönte a civil szervezeteknek az erőn felül végzett munkájukat.

Elolvasom a cikket