Hogyan lehetünk kastély-tulajdonosok?

MH/MTI
2024. július 2. kedd. 12:29

Lánszki Regő kiemelte: az új tulajdonosnak 10 éves felújítási tervet, valamint 30 éves üzemeltetési és felújítási tervet kell benyújtania, és ha bármelyiknek nem tesz eleget, akkor büntetőkamat terheli, illetve az épület vissza is szállhat az államra. A közgyűjteményeknek látogathatónak kell maradniuk, és a kastélyparkokat az év minden napján nyitva kell tartani.

Ilyen szigorú feltételrendszer kevés más országban van – jelentette ki az államtitkár. Példaként említette Franciaországot és Olaszországot, ahol szintén magántőkét vontak be a kastélyok fenntartásába.

Lánszki Regő felidézte, hogy az elmúlt 34 évben 13 kastély felújítására európai uniós és hazai költségvetési forrásokból több mint 50 milliárd forintot fordítottak. Ugyanakkor ezekben az épületekben is maradtak még fejlesztendő részek, emellett a kastélyok fenntartása, üzemeltetése komoly terhet jelent az államnak – fejtette ki.

Magyarországon több száz felújítandó kastély van, a kormány célja, hogy ezek az épületek eredeti állapotukban újuljanak meg és mindenki számára látogathatók legyenek – közölte.

A meghirdetett 48 kastély átadása nem ingyen ajándék, hanem nagyon jelentős teher. Olyan tulajdonosi szemléletű, tőkeerős, magyar tulajdonosi hátterű vállalatokat keresnek, amelyeknek megvan a képessége az épületek felújításához és üzemeltetéséhez – hangsúlyozta az államtitkár.

Ha nem jelentkeznek, akkor szeptembertől megkeresik a cégeket, és felhívják a figyelmüket, hogy mecenatúra nem csak a sportban vagy a kultúra más területein van – fogalmazott.

Lánszki Regő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy a magyarországi kastélyok több évtizede tartó romlását meg kell állítani, ehhez a lehetőséget a magántőke bevonása jelenti, a tulajdonjogot ugyanakkor komoly megszorításokkal adják át.

Hozzátette, hogy továbbra is állami tulajdonban maradnak az olyan kiemelt, történelmi jelentőségű kastélyok, mint a fertődi Esterházy-kastély, a keszthelyi Festetics-kastély, a geszti Tisza-kastély, a nagycenki Széchenyi-kastély és a tiszadobi Andrássy-kastély.

Elolvasom a cikket